Ciscom-híradó

Lezárult a Cisco 1997-es gazdasági éve. A kiadott jelentés szerint több mint 57 százalékkal nőtt a nettó bevétel, és elérte a 6,44 milliárd dollárt. A tiszta adózás előtti nyereség 1,4 millió dollár volt, ami azt jelenti, hogy minden egyes részvényre 2,05 dollár nyereség jut, ami jóval több, mint a tavalyi 1,38 dollár részvényenként. A gazdasági év utolsó negyede már a harmincadik olyan negyedév volt, amikor nőtt a Cisco bevétele és nyeresége, ami nemcsak a számítástechnikában, de általában is ritkaság.

Hálófolyam - NetFlow - ez a neve a Cisco útválasztó szoftvernek, amelynek különféle új funkciói az Internet-szolgáltatók bevételeit növelhetik. Az első ízben tavaly, a legnagyobb, 7000 sorozatú útválasztókhoz megjelentetett Cisco IOS NetFlow szoftver azonosítja az IP - Internet Protokoll - adatcsomagokat. Vagyis képes arra, hogy ellenőrizze, milyen címről milyen címre mennek üzenetek, statisztikákat készítsen, s mindezt úgy, hogy a teljesítmény nem csökken. A NetFlow paraméterezhető, tehát az Internet-szolgáltató szelektíven figyelni, ellenőrizni tudja vele előfizetői adatforgalmát. A számlázás finomítását is támogatja azzal, hogy naplózza az üzenet által megtett utat, a szolgáltatás minőségét, sőt az igénybe vett alkalmazásokat. A NetFlow szolgáltatásai ma már elérhetők a Catalyst 5000 és 5000 LAN kapcsológépekben is, az új Route Switch Module - útkapcsoló modul - használatával.

Az összegyűlt adatok elemzésére újonnan adott ki a Cisco egy programot, a FlowAnalyzert. A Jáva nyelven írt programmal nemcsak a forgalom figyelése, de hibafelderítés is végezhető.

Már kapható a Cisco AS5200 univerzális eléréskiszolgálóhoz - modemberendezéshez - az a szoftver, amelnek telepítésével az képessé válik az 56 kilobit/másodperces adatátviteli sebességre.

A Cisco a Rockwellel és a Lucenttel közösen kidolgozott K56Flex protokollal valósítja meg az 56 kilobit/másodperces adatátvitelt, amelynek érdekessége, hogy csak egy irányban, a szolgáltatótól a felhasználó felé érvényesül, tehát akkor, amikor a lekérdezés eredményét kell továbbítani. Lényeges korlátja e sebesség elérésének, hogy csak digitális telefonközponton keresztül valósítható meg, ha bárhol a láncban a két telefonmodem között van egy analóg központ, a sebesség leesik 33 kilobit/másodpercre. A Cisco jelentése amerikai és kanadai Internet-szolgáltatókra hivatkozva azt állítja, hogy az új szoftver megbízhatóan működik, tartani tudja a névleges sebességet a modemberendezés és a kapcsolt vonalon csatlakozó egyéni előfizetők megfelelő modemje között.

Augusztusban született megállapodás arról, hogy a Cisco viszonteladóinak a Walton oktatja majd a cég hálózati eszközeinek csínját-bínját. Amellett, hogy a Cisco magyarországi erősödésére lehet következtetni a szerződés létrejöttéből, azt is jelzi, hogy a hálózatok mindennapossá válnak életünkben. Néhány éve még csak szereléssel, telepítéssel együtt vehettünk Cisco-dobozt, -kártyát. Ma már megvehetjük a viszonteladónál, s magunk telepíthetjük - ha tudjuk.


Telecomputer
2. évfolyam, 15. szám, 1997. augusztus 25.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.