Nyelvoktatást segítő CD-ROM-ok

Bár a nyelvoktatást segítő CD-k sem helyettesítik a tanulást, fontos szerepük lehet egy-egy idegen nyelv elsajátításában. Mint Borsódi Donát, a bajai Profi-Média Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, cégük filozófiája, hogy az új technológiákat folyamatosan felhasználják a tanulást segítő eszközök előállítására. Visszatekintve az elmúlt húsz-harminc évre, a hagyományos nyelvkönyvek után, a kazettás magnók elterjedését követően a könyv-kazetta együttesek, később a videoszalagon tárolt oktatócsomagok számítottak a legkorszerűbb eszközöknek, a kilencvenes évek elején pedig Magyarországon is megjelent a multimédia, ami a korábbi eszközök lehetőségeit ötvözte.

A nyelvoktató CD-ROM-ok fejlesztésével foglalkozó Profi-Média egyik sorozata a kisgyerekeket vezeti be a nyelvtanulásba, találunk a termékeik között multimédia képes szótárakat, kiejtésiskolát, valamint olyan kiadványt is, amelynél a fejlesztők a beszéd értésére helyezték a hangsúlyt. Sok visszajelzést kapnak a cég munkatársai, gyakran közvetlenül is találkoznak a vásárlókkal. A beszélgetések során kiderült, hogy a felhasználók egy része úgy gondolja, a nyelvoktatást segítő multimédiás kiadványok arra valók, hogy fáradság nélkül tanulhassunk idegen nyelveket. Ez sajnos nem igaz. Félreértés, hogy megkímélik a felhasználót az erőfeszítéstől, arról van szó, hogy a tudnivalók elsajátítása szórakoztatóbbá, kellemesebbé, könnyebbé és gyorsabbá válik.

őszre várható a cég első olyan CD-ROM-ja, amely egy teljes nyelvtanfolyamot dolgoz fel. A három részből álló integrált nyelvoktató CD-sorozatot önálló tanulásra szánják, kezdőknek (is) ajánlják, és az ismeretanyaga közelíti a középfokú nyelvvizsga követelményeit. A „Lopva angolul" CD-ROM sorozat alapja egy közkedvelt nyelvkönyv, rádiójátékszerű hanganyaggal. Az eredeti folytatásos detektívtörténetet rajzfilmes formában dolgozták fel, a gazdag nyelvi anyagot tartalmazó program feladatok és gyakorlatok sokaságán keresztül készíti fel a tanulókat a vizsgára. A hagyományos multimédiás lehetőségeken (hangos szó- és kifejezéstár, interaktív nyelvtankönyv, hang-, video-, beszédrögzítés és összehasonlítás) túl várhatóan elő lehet fizetni egy új szolgáltatásra is: tervek szerint a CD-ROM-onként mintegy 300 nyelvi gyakorlat egy részének megoldása Interneten elküldhető a Profi-Média nyelvtanárának, aki azt kijavítva visszaküldi.

(szekeres)


Telecomputer
2. évfolyam, 15. szám, 1997. augusztus 25.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.