A terveknek megfelelő, kétmilliárd forint feletti forgalmat ért el 1997 első felében az Optotrans és a Rolitron Informatika fúziójával létrejött Synergon Informatika Rt. Az időszak adózás előtti eredménye több mint 180 millió forint volt. A cég a harmadik negyedév végéig zártkörű tőkeemelést tervez, amelynek során egy pénzügyi befektető csoport szerez kisebbségi tulajdonrészt.
A Synergon kiépítette az ISO 9001-es szabvány szerinti minőségbiztosítási rendszert, az auditálást az SGS Hungária végezte áprilisban. Jelentősen erősödtek a cég nemzetközi partnerkapcsolatai: teljesítették mindazon feltételeket, mégpedig elsőként Magyarországon, amelyek a Cisco Gold Partner címhez kellenek, megszerezték az elérhető legmagasabb szintű Lotus Premium Partner címet, s dedikált Lotus-oktatóközpontot működtethetnek, valamint speciális, kifejezetten nagy ügyfelek kiszolgálására szolgáló Microsoft-szerződések kötésére is jogosultságot szereztek.
A Synergon projektjei közül kiemelésre érdemes, hogy nemrégiben befejezték az Országgyűlés Hivatala ATM-hálózatának kialakítását, ami során összekötötték a Parlamentet és a képviselői „Fehér Házat". A Matávnál nagy kapacitású Internet-gerincet építettek ki, egyebek között Cisco aktív elemekre és Sun-számítógépekre alapozva. Strukturált kábelezésű hálózatot, optikai gerinchálózatot, kapcsolt Ethernet- és gyors Ethernet-hálózatot, valamint ATM-gerincet helyeztek üzembe a Magyar Villamos Műveknél. Több mint 730 millió forint értékben írtak alá szerződéseket integrált vállalatirányítási rendszerekre három nagyvállalattal, a Magyar Alumíniumipari Rt.-vel, a Prímagáz Rt.-vel és a Pick Rt.-vel, utóbbi esetben az Integrával együtt.
A Synergon munkatársainak nevéhez fűződik a Magyar Nemzet Internetes változatának elkészítése, grafikai tervezése, új arculatának kialakítása. A Future Splash technológián alapuló megoldást a www.magyarnemzet.hu címen találhatják meg olvasóink.
