Digitális telefon-alközpontok telepítéséről írt alá szerződést a Magyar Villamos Művek a Siemens Rt. telefonalközponti ágazatával. A megállapodás értelmében az MVM két, hálózatba kapcsolt Hicom 300 E típusú rendszert kap, amely összességében mintegy ezerötszáz mellékállomást szolgál majd ki. A projekt ez év végére készül el. A Siemens - legkedvezőbb árajánlatával - öt pályázó közül került ki győztesen.
Az alközponti üzletág forgalma az 1997. szeptember 30-án záródó üzleti évben várhatóan eléri a hárommilliárd forintot. Előreláthatólag több mint ezer kis, közepes és nagyméretű rendszert telepítenek, amelyek portszáma összességében eléri a negyvenötezret. Ezzel a cég szakemberei a Siemens-alközpontok részesedését a magyar piacon 30 százalék körülire teszik. Az elmúlt időszak jelentős megrendelői közé tartozik többek között az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, több kórház, a Távfűtő Művek, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium, a Magyar Rádió és a CIB. Az eredményekhez jelentős mértékben hozzájárult a Matávcommal kialakított szoros kapcsolat. Mivel a magyarországi piaci trendek is az ISDN terjedésének irányába mutatnak, nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy - viszonteladói minőségben - a Matáv ISDN2 (alapcsatlakozás) szolgáltatásait kínálhatják.
A Siemens alközponti ágazatának kínálatát a folyamatosan új tagokkal bővülő Hicom-család képezi. Már bevezették a piacra a kis kapacitású, 20-80 mellékállomást kiszolgáló ISDN-kompatíbilis Hicom 112/118-at, s rövidesen Magyarországon is megjelenik a középkategóriás, már ISDN30-at is fogadó Hicom 150 E. Hamarosan a hazai felhasználókhoz is szállítják a Hicom 300-as nagy rendszerek továbbfejlesztett változatát, az E jelű alközpontot. Ez utóbbi kapcsolódhat ATM-hálózatokhoz (aszinkron transzfer mód), lehetővé teszi integrált DECT szabványú vezeték nélküli mellékállomások üzemeltetését, valamint képes beszédtömörítésre. Az ágazat negyven fős fejlesztői csapata részt vesz a Hicom-család szoftverrendszerének kialakításában.
Egy felmérés szerint (amelyet a Siemens és a McKinsey vállalati tanácsadó cég közösen készített) az élenjáró vállalatok a távközlést tudatosan alkalmazzák stratégiai céljaik eléréséhez, s ezáltal versenyelőnyhöz jutnak. A kommunikációs rendszerek és alkalmazások világpiaca - a rendszerspecifikus végkészülékekkel együtt - jelenleg 47 milliárd márka, s az ezredfordulóra várhatóan eléri a 76 milliárd márkát. A fő növekedési tényezőket - évi 20 százalékos növekedési rátájukkal - az új megoldások (például Call Centerek, belső mobilmellékek, multimédia), az egymástól távol lévő telephelyeket összekötő hálózatok és a különböző vállalati kommunikációs szolgáltatások (tanácsadás, tervezés stb.) képezik. E piac a jelenlegi 15 milliárd márkáról 2000-re várhatóan 38 milliárdra nő világviszonylatban.
MaJu
Idén ünnepli fennállásának százötvenedik évfordulóját a németországi Siemens. Telekommunikációs profiljának magánhálózatokkal foglalkozó üzletága az 1995-96-os üzleti évben - 23 százalékkal meghaladva az előző évi értéket - 8,6 milliárd márka forgalmat bonyolított le. Az eredmény az 1994-95-öshöz képest 5,3 százalékkal emelkedett. A cég adatai szerint az üzletág a kommunikációs rendszerek terén Európában 19, a világon 11 százalékos részesedést mondhat magáénak. A végkészülékek terén a Siemens világviszonylatban a harmadik, Európában az első helyen szerepel. Az elmúlt üzleti évben az ágazat forgalmának 46 százalékát külföldi piacokon teljesítette, 2000-re az akkori teljes forgalom 60 százalékát szeretnék nemzetközi porondon elérni.
