Malajzia nagy terve

Világviszonylatban is kiemelkedő az az informatikai beruházás, amelynek a megvalósításába - elsősorban vállalkozói tőkére alapozva - az idén kezdett a maláj kormány. A terveket június közepén maga a miniszterelnök mutatta be Magyarországon, európai partnerkereső útja során.

A főváros, Kuala Lumpur mellett két új, mintegy negyedmillió lakosú, egyenként 500 négyzetkilométeres területű városrész megépítését kezdték meg. A Putrajaya az informatikai társadalom kihívásainak megfelelő elektronizált, papírmentes ügyvitelű kormányzati negyed lesz, a Cyberjaya pedig egy olyan ipar- és egyetemváros, amely megfelelő infrastruktúrájával és a különféle beruházási kedvezményekkel a világ vezető informatikai cégeit letelepedésre csábítja. A „puha és kemény" infrastruktúra - évi százmillió lakost fogadó reptér, egy részben már működő, három műholdra épülő, 2,5 gigabájt kapacitású átviteli rendszer - is igen tiszteletre méltó, de talán még fontosabb a megfelelő törvényi háttér. Nemcsak a beruházásvédelemre, de az elektronikus személyiségvédelemre, internetes aláíráshitelesítésre, távoktatásra és -gyógyításra is készül a jogszabály. Új, egységes kártyarendszert kívánnak bevezetni, mely egyszerre személyi igazolvány, útlevél és bankkártya.

A külföldi cégek minden beadványával egyetlen hivatal foglalkozik. A beadvány, ha harminc napon belül nem bírálják el, engedélyezettnek tekinthető. KrIst


Telecomputer
2. évfolyam, 14. szám, 1997. július 7.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.