![]() A 0,25 mikron pontosságú technológia különleges tisztasági körülményeket követel meg: a laboratóriumokban olyan védőöltözetben kell dolgozni, amelyből még a lélegzet sem jut ki |
hanem a sarki kis számítógépüzlet tulajdonosa. Ha garanciát is ad rá, és nem különleges feladatra, hanem csak egy-két gépes irodába, otthonra szánják a gépet, akkor használati értékét tekintve semmivel sem lesz rosszabb az ilyen módon összeszerelt masina, mint a neves gyári darab - viszont annál jóval olcsóbb...
Az Intel évek óta szállít processzort - úgynevezett dobozos terméket - ezeknek a szerelőműhelyeknek, s azt azok akár egyenként is vásárolhatják a nagykereskedőtől. Annyira fontos ez a piac az Intelnek, hogy külön sajtóbeszélgetést szenteltek június végén ennek a témának. Állításuk szerint Magyarországon majd kétszáz kis cég tartozik az ügyfeleik közé - mások inkább az olcsóbb IBM-, Cyrix-, AMD-processzort veszik és adják tovább -, és azt szeretnék, ha még több Intel termék fogyna így. Ezért a kínálat bővítését határozták el, és ezután a processzor mellé matricát is adnak: „Intel inside". Vagyis teljes mellszélességgel kiállnak ezek mellett a gépek és forgalmazóik mellett, sőt még tanfolyamokat is hajlandók tartani nekik.
Árul az Intel alaplapot is - ilyenek vannak például a magyar Albacomp egyes gépeiben, vagy a VAR Kft. viszonylag olcsó kétprocesszoros Pentiumos adattáraiban -, de eddig ezt nem nagyon vállalta a nyilvánosság előtt. Eztán vállalja, és a dobozos processzorhoz szívesen ad dobozos alaplapot.
Nem várható, hogy nő az ilyen kisipari módon összerakott műhelygépek aránya a magyarországi PC-forgalomban, mert nagy hálózatokban - például a középiskolai Internet-programban - nem versenyképesek. Az azonban igen, hogy nem csökken ez az arány amikor hirtelen felugrik a házi számítógép iránti kereslet, amire egyébként az Intel nagyon számít.
A múlt héten jelentette be az Intel új, 0,25 mikron (azaz négyezred milliméter) vonalszélességű processzorgyártási technológiáját. Csupán ennek segítségével mintegy másfélszeres sebességnövekedés érhető el, tehát lényegesen magasabb lesz a lapkák órajele. Az új eljárás révén alacsonyabb feszültségen, 1,8 volton üzemel a processzor, ami nagymértékben csökkenti a számítógép áramfelvételét is. A kisebb méret csökkenti annak esélyét, hogy anyaghiba kerüljön a lapkára, így a kisebb hibaszázalék olcsóbbá teszi a gyártást. Szintén csökkenti az árat, hogy az ötrétegű lapka nagyobb integrációt tesz lehetővé.
VaMá
