Vannak általános számítógépes ügyviteli rendszerek, de vannak olyanok is, amelyeket egy-egy szakmán belül dolgoznak ki egy cégnél, és olyan jól sikerül, hogy a konkurencia is megvásárolja. Ezek közé tartozik a húsipari ügyvitelhez, elsősorban az értékesítéshez írt, majd teljessé tett német CSB-System, amelyet Európában az élelmiszeriparban 850 vállalatnál használnak.
A Novell-hálózaton működő, Btrieve adatbázis-kezelőt használó rendszer moduljaival az ügyvitel teljesen gépesíthető. A hat magyarországi projekt segítségével komoly megtakarítást sikerült elérni húskombinátokban a CSB-System értékesítési moduljának telepítésével.
A korábbi megrendelési szisztémában a vágóhidakon sokszor csak hónapokkal később derült ki, hogy egy-egy vásárló elfelejtette átutalni az elvitt áru ellenértékét. Többször is fordulhatott egy-egy feledékeny ügyfél, míg kiderült, hogy biztonságosabb nem adni ki neki az árut. Amióta az integrált rendszerrel történik az értékesítés, megszűntek a kintlévőségek, mert aki nem fizet, az már másodjára sem kap árut. Másodlagos előnyként jelentkezik a kereskedők igényeinek rugalmasabb kielégítése. A legkisebb kiadható mennyiség általában öt kilogramm, a CSB Systemmel három kilogrammos tételek is könnyen kezelhetők.
Magyarországot fontos piacnak tekinti a CSB System, ezért CSB-System Hungary néven leányvállalatot alakítottak. Németországhoz, Ausztriához és más európai országokhoz hasonlóan arra törekszenek, hogy elterjesszék ezt az integrált informatikai rendszert az élelmiszeriparban, a húsfeldolgozók mellett a tejiparban és a konzervgyárakban is.
