Az Optotrans és a Rolitron Informatika utódaként a Synergon Informatika Rt. szakmai napon ismertette az új vállalat felépítését, filozófiáját és céljait, valamint a különböző szakterületeken bemutatták a technológiák, eszközök és szoftverek széles választékát. Czakó Ferenc vezérigazgató-helyettes vázolta az egyesülés utáni cég informatikai modelljét, ahol már egymásra épülnek a divíziók munkái. A főbb területek közé tartoznak az intelligens épületek, az irodaautomatizálás, a kommunikáció, az Internet/intranet és az ERP (vállalatirányítás, termelésirányítás), mindezt pedig a fejlesztés támogatja, egészíti ki. Az új cégnél szinte minden igényre tudnak informatikai terméket és szolgáltatást ajánlani.
Két szekcióban, párhuzamosan tartották a szakmai nap előadásait, és akárcsak az előző években, kiállításon lehetett megtekinteni a látottak egy részét. A témák között szerepeltek a kommunikációs rendszerek, Internet és intranet, kiskereskedelmi informatikai rendszerek, nagy sebességű kapcsolt lokális hálózatok vagy integrált levelezési, erőforrás-tervezési megoldások és még sorolhatnánk. Nem maradt el az Optotrans-napokon évről évre nagy tetszést arató, ma már hagyományosnak tekinthető, a kommunikációs piac trendjeit felvázoló előadás sem. Népszerűsége annak köszönhető, hogy segít eligazodni az érdeklődőknek a különböző technológiák, szolgáltatások között, ami azért fontos, mert manapság a felhasználók egyre integráltabb megoldásokat keresnek, miközben egyre gyorsabbak a technológia-váltások.
Napjainkban új igényként jelentkezik az intelligens épületek megvalósítása, erről két előadó ismertette gondolatait. Ma egy épület (azért éppen épületről van szó, mert ez a legkisebb komplett egység) intelligens kommunikációs rendszere magában foglalja az informatikai hálózatot, a telekommunikációs hálózatot, a riasztó-, figyelő-, beléptető- és tűzjelző rendszert, a zárt láncú videorendszert, valamint a kábeltelevíziós rendszert. A cég olyan megoldásokat vállal a tervezéstől a telepítésen keresztül a garanciális és szervizszolgáltatásokig, amelyek ezeket a feladatokat vagy ezek egy részét integráltan ellátják, azaz kulcsrakész, egységes, összefogott infrastruktúra létrehozását. Az egyes részeket persze több önálló vállalkozásnál is meg lehet rendelni, újdonság a Synergonnál, hogy minden egy kézben van. Ezen a területen új technológia az „üvegszállal a felhasználóig" típusú száltakarékos, költségkímélő, a jövőre is gondoló eljárás.
Az ország háztartásainak 30-40 százaléka csatlakozik valamely kábeltévés hálózathoz, amelyek közül néhány már alkalmas arra, hogy például adatátviteli, vagy Internet szolgáltatásokat is nyújtsanak rajtuk keresztül. Igaz, a magasabb szintű szolgáltatásokhoz a régi rendszer egy részének optikai szállal való kiváltására van szükség, mutatott rá kollégája. Hálózatorientált szakemberek érdeklődésére tartott számot a mérőműszer-újdonságok ismertetése. A téma aktualitását adja, hogy az optikai kábelek lassan behálózzák az egész országot, ezért nő az igény a hálózat telepítéséhez, fenntartásához és üzemeltetéséhez szükséges műszerek iránt. A cég által telepített vállalatirányítási rendszerek eredményesen működnek olyan célterületeken, mint például a hús- és élelmiszeripar, itt a Synergon piacvezető szerep betöltésére törekszik, ezért szakemberei a tőkehiányos iparágnak kedvező finanszírozási konstrukciót dolgoztak ki. Sz. Zs.
