Hírközlési Főfelügyelet

Szolgáltató típusú hatóságra van szükség

A távközlési piac legtöbb szereplője időről időre kapcsolatba kerül a Hírközlési Főfelügyelettel. Sokan túl bürokratikusnak tartják működését, az engedélyezési eljárások hosszadalmasságára és magas költségeire panaszkodnak. Az utóbbi években a hatóság részéről is gyakran elhangzott, hogy át kell formálni a HíF arculatát, s a fokozatosan liberalizálódó piac megfelelő szabályozására korszerű, szolgáltató típusú szervezetet kell kialakítani. Vajon meddig jutottak el a munkában, s mire számíthatunk a közeljövőben? Kérdéseinkkel Vojnár Lászlót, a HíF újonnan kinevezett hatósági elnökhelyettesét kerestük meg.

- A legelső és legegyszerűbb lépés az volt, hogy egységes, csak a HÍF-re jellemző külső arculatot alakítottunk ki. Ennek jellemzője a kék szín és a logó. Sokkal nehezebb és hosszadalmasabb munka e külső váz tartalommal való megtöltése. Úgy vélem, hogy a távközlési piac ellenőrzése terén komoly eredményeket értünk el, a gyakorlatban jól működik a szükséges kontroll. Kialakultak a megfelelő technikák a koncessziós társaságokkal, nevezetesen a Matávval, a helyi társaságokkal, a mobil- és a személyhívó-szolgáltatókkal.

A berendezésengedélyezés terén még nem állunk ilyen jól, ott most vannak folyamatban a változások. Követve az európai tendenciákat, a HÍF a jövőben elsősorban a végberendezésekre összpontosít, a többi távközlési eszköznél fokozott szerephez jut az öntanúsítás. Elfogadjuk a gyártó, illetve a szolgáltató által kiadott tanúsítványt, amely deklarálja, hogy a hálózatban működő berendezések megfelelnek az előírásoknak. Jócskán felértékelődik tehát a piaci szereplők felelőssége. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a szolgáltatók ellenőrzése helyett magukat a szolgáltatásokat fogjuk a jövőben kontroll alá vetni, építve a szolgáltatók minőségbiztosítási rendszerére. Természetesen maradnak azért kényes pontok, ahol továbbra is végzünk vizsgálatokat. Ilyen például az elektromágneses kompatibilitás (EMC) vagy a rádiózavarokkal szembeni védettség. A végberendezéseknél is egyszerűsítjük az eljárást, nem lesznek jellemzőek a mély laborvizsgálatok, itt is felértékelődik az öntanúsítás. E változtatások magától értetődően együtt járnak a HÍF belső sorainak átrendezésével. A munka folyik, az eredményt még ebben az évben nyilvánosságra hozzuk. Megjegyzem azonban, hogy a gyakorlatban csak akkor vezethetjük be az új eljárási rendet, ha megtörténik a távközlési törvény módosítása.

- Várható tehát, hogy jövő évtől megszűnnek a végberendezések engedélyezésének hosszadalmasságát felhánytorgató panaszok? Mennyi időt vesz majd igénybe az egyszerűsített eljárás?

- Jelenleg még nem tudok pontos adatokat mondani. Biztosan lecsökken az eljárás időtartama, hiszen lesznek elmaradó lépések, továbbá a más területeken felszabaduló kapacitások átcsoportosíthatók a végberendezés-engedélyezéshez. Megemlítem azonban, hogy nem minden esetben a hatóságon múlik az „időhúzás". Csak akkor kezdődhet el ugyanis a folyamat, amikor minden szükséges dokumentáció rendelkezésre áll. Ez a jövőben sem változik, sőt, az öntanúsítás jelentőségének megnövekedésével fokozott hangsúlyt kapnak a bizonyító okmányok.

-Két alapvető szempontot kell szem előtt tartanunk - mondta Vojnár László. - Egyrészt nem megengedhető, hogy a HÍF bürokrációja lassítsa a folyamatokat, másrészt azonban a piacvédelem érdekében nagyon keménynek kell lennünk. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy felhívjam a vásárlók figyelmét a HÍF-címkére. Csak azok a készülékek működnek garantáltan a hálózatban, amelyeken rajta van a címke. Sajnos folyamatosan kapunk olyan panaszos észrevételeket, hogy a magyar hálózati sajátosságokat figyelmen kívül hagyó telefonok helytelenül működnek, például túlszámlázást okoznak. Sok gond van az otthoni használatú, CT2 amerikai szabványú zsinór nélküli készülékekkel is, amelyek esetenként a GSM-telefonok működését zavarják. Információink szerint ilyen eszközök nemcsak egyéni import útján, hanem szervezett csatornákon is bekerülnek az országba, következésképpen üzletekben is lehet velük találkozni. Nagyon fontos tehát a HÍF-címke ellenőrzése.

- A HÍF laboratóriuma, illetve a vizsgálatokra feljogosított mérőhelyek el tudnak végezni minden szükséges vizsgálatot? Megfelelő a műszerpark?

- Mérőszolgálatunk gyakorlatilag minden mérést el tud végezni. Vannak természetesen olyan bonyolult, egyedi esetek, amikor külső intézetet kérnünk fel a vizsgálatok elvégzésére. Előfordul az is, hogy eltekintünk a berendezés beszállításától, és elfogadjuk a dokumentációt, illetve a gyártó telephelyén történik a mérés.

- Várható-e az engedélyezési eljárások díjtételeinek a módosulása?

- Nem tervezünk változtatást. Elképzelhető azonban, hogy az elmaradó vizsgálatok díjcsökkenést vonnak maguk után.

- Végül, de nem utolsó sorban egy sok gondot okozó terület: milyen gyakorlatot követ a HÍF a kábeltelevízió-rendszerekkel kapcsolatban?

- Kormányrendelet írja elő, hogy minden távközlési hálózat működtetése engedélyköteles. Ennek ellenére az üzletág indulásakor jó néhány hálózatot engedély nélkül építettek. E rendszerek jelentős része nem működik kielégítően, a HÍF nem tehetett mást, mint legalizálta a már piacon lévőket. A később indulóknál egészen más volt a helyzet, részletes üzletszabályzat alapján adtuk, illetve adjuk ki az engedélyeket. Valódi megoldást erre a problémára minden bizonnyal a gyakorlat hoz majd, hiszen a piac ki fogja kényszeríteni a rendszerek korszerűsítését. Közeledik a telefontársaságok koncessziójának vége, és csak a jól működő kábeltévé-hálózatok tehetők alkalmassá a beszédátvitelre, illetve a különféle interaktív szolgáltatásokra. Csak azok a társaságok vehetik majd fel a versenyt a távközlési szolgáltatókkal, illetve csak azok maradnak majd életben, amelyek megteszik a szükséges lépéseket.

Mallász Judit

Vojnár László, a HÍF hatósági elnökhelyettese a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karának elvégzését követően - egészen 1995-ig - a Magyar Postánál, illetve a Matávnál dolgozott, az utolsó öt évben a Szegedi Távközlési Igazgatóság első embereként. Miután a Matáv a szegedi primer körzeteit a koncessziós pályáztatás során elvesztette, Vojnár László a Hírközlési Főfelügyelethez került területi koordinációs igazgatónak. Május 6-a óta a hatósági elnökhelyettesi posztot tölti be. Véleménye szerint a hatóságot folyamatosan igazítani kell a távközlési szektorban végbemenő változásokhoz, figyelembe véve a megújuló prioritásokat. Alapvető feladat a működés egyszerűsítése, valamint a jogosítványok újragondolása. A HÍF nem várhat arra, hogy minden tevékenységét jogszabály definiálja. Erre nincs lehetőség, de nincs is szükség. A feladat egyszerű: a hatóságnak úgy kell működnie, hogy a piac szereplőit a helyes irányban tartsa. Az elnökhelyettes szerint mindehhez nagy segítséget jelent majd az ISO-tanúsítvány, aminek megszerzését a HÍF vezetői az év végére tervezik.


Telecomputer
2. évfolyam, 13. szám, 1997. június 16.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.