Május 20-án Gyalogh Kálmán, a Delphi-Szoft ügyvezetője bejelentette, hogy az éppen kétéves, Borland-szoftvereket forgalmazó Delphi-Szoft szerepét a jövőben a Borland Magyarország veszi át, ugyanis a Borland megvásárolta a Delphi-Szoft egy részét, és ennek fejében engedélyezte a névhasználatot (hasonló konstrukció működik Csehországban is). Gerhard W. Romen, a Borland kelet-európai régióért felelős alelnöke elmondta, hogy ez a lépés a sikeres együttműködés következménye, az eddigi munka elismerése. A Borland a világ legnagyobb független, fejlesztőeszközöket előállító vállalata. A világ 85 országában értékesítik a termékeit - közvetlenül eddig 19, mostantól hazánkkal együtt 20 országban. A változást követően a magyar értékesítési csatornák nem változtak, továbbra is a Számalk és a Walton látja el a disztribútori tevékenységet. Másik fontos, elsősorban a fejlesztőket érintő hír, hogy az Amerikai Egyesült Államokban történt május 7-i bejelentés után május 21-én a magyar szakmai közönség is megismerkedhetett a Delphi új, 3.0 változatával. Delphiből eddig világszerte több mint 600 ezer darab kelt el, ami ennél lényegesen több licencet jelent. Magyarországon két évvel ezelőtt nagy sikerrel mutatták be a terméket, tavaly márciusban a 2.0 verziót, most pedig nagy várakozás előzte meg a megújult 3.0 változatot.
