Az MCI megbízásából ezerfős mintán vizsgálták Amerikában az Internet-affinitást. Az eredmény ha nem is lesújtó, de elgondolkodtató. Öt, valamilyen modern elektronikus kommunikációs eszközt - Internetet, drótlevelezést, személyhívót, rádiótelefont - használó emberből háromnak vannak ellenérzései az új technikával szemben. Az ezer megkérdezettből hatszáznyolcvannak soha nem is volt dolga ezekkel.
A közvélemény-kutatás szakértője, Michelle M. Weil pszichológus szerint nagyon sok felnőtt igyekszik nem tudomást venni a megváltozott világról, arról, hogy ma már jóval könnyebb ezeknek az eszközöknek a használata, mint pár évvel ezelőtt. Ugyanakkor a fent említett 680 megkérdezettnek 39 százaléka véli úgy, hogy még az ezredforduló előtt e technikák egyikét-másikát használni fogja. A jelentés arról azonban nem szól, hogy változik a korösszetétel. Ez pedig a technika vívmányainak elfogadásában gyakran döntő tényező.
