„Let"s net together!" avagy „Hálózzunk együtt!". Ezzel a szlogennel fogadja standján az IBM az Ifabo látogatóit. Minden ekörül forog, működés közben láthatók a hálózati központok és végpontok. A kiállított Network Stationökről, az IBM terminál új nemzedékének első példányairól váltva kapcsolhat az érdeklődő a PC-szerverről jövő Windows, az RS 6000-ről jövő AIX, az AS/400-ról jövő OS/400 környezetre, sőt kapcsolatba léphet az IBM-nagygép kiállított PC méretű változatával, a PC/390-essel is. Világszerte mintegy ötvenmillió darab karakteres terminált lehet lecserélni ezekre a munkahelyi gépekre, s lehetővé tenni a felhasználóknak, hogy egyetlen gépről érjenek el akár többféle rendszerben működő - Clipper, Cobol, Oracle, Lotus Notes- és egyéb - programot, amelyekkel a munkájukat végzik. Egy ötletes közvetítő programmal a karakteres alkalmazás a kezelőnek már grafikus felületen jeleníthető meg, ebből is láthatunk ízelítőt. Az elérésbe természetesen beletartozik az Internet is - de ez ma már közhelyszámba megy, ha a számítógéphálózatokról van szó. Nincs komoly hálózat felügyelet nélkül. Ennek egyik eszköze az IBM által nemrég megvásárolt Tivoli, amelynek lehetőségeit dióhéjban, csak felvillantva mutatják be a minihálózaton.
Hálózat ide, hálózat oda, azért a személyi számítógépekre is odafigyelnek az IBM-nél. Az Ifabo alkalmas helye a mustrának, az alaposan átalakított IBM-PC-kínálat áttekintésének. Ebből az otthoni célokra válogatónak a rövidesen akciós áron forgalomba kerülő Aptiva multimédiagépek lehetnek érdekesek. Aki viszont egy szervezet számára keres adattárat, annak a PC Server 325 és 704-4MO modellek szemléltetik, mit tud az IBM ajánlani. Ezek közül a 200 megahertzes Pentium Pro processzoros masinák közül a 704-4MO igazi „szuperszerver", négyprocesszoros, működés közben cserélhető merevlemezein több mint 50 gigabájt információ fér el, és memóriája 2 gigabájtig növelhető.
Bár megnézni még csak a mai változatait lehet, de már beszélnek az IBM-nél a ThinkPad noteszszámítógépek új generációjáról, amelyben a hajlékonylemez-egységet és a CD-játszót már nem kell cserélgetni, mert a kettőt sikerült egymás fölé belepréselniük a dobozba a tervezőknek. Hasonlóképpen még csak a tervek között szerepel a 13,1 hüvelyk átmérőjű LCD-megjelenítő, amelynek még borsos árú, egyelőre az új, Pentium Pro processzoros grafikus munkaállomásokhoz kínált 16,1 hüvelykes rokonát is bemutatja az IBM.
A jégkorong internetező szerelmesei egy IBM digitális könyvtárban szemelgethetnek. Ilyen hatalmas tárolókapacitással bíró eszköz már sok helyen dolgozik Amerikában, s most az IBM standján is megcsodálható, milyen gyorsan hozza ki a raktárból a könyvet, képet, filmet. Egy ilyen összetett rendszer szinte minden összetevőjében szemlélteti, hol tart ma a számítástechnika, hiszen kell hozzá nagyon gyorsan elérhető, viszonylag olcsó háttértár, képet és karakteres információt együtt kezelni és közöttük gyorsan keresni képes adatbáziskezelő és a keresés eredményét az olvasóhoz eljuttató gyors adatátviteli csatorna egyaránt.
Egyelőre még csak kísérleti változatban, de működés közben próbálgathatják a látogatók, milyen is az Interneten keresztül válogatni az áruk között, és megrendelni a házhoz szállításokat. Ezt a kísérletet, amelyben az InterEurópa Bank és a TV Shop is részt vesz, már láthatták azok, akik ott voltak az Internet Galaxison.
