Bár hivatalos toplistát még nem adtak ki a számítástechnikai vállalkozások tavalyi eredményeiről, bizonyosra vehető, hogy hétmilliárd forintos forgalmával az Albacomp továbbra is a piacvezető cégek egyike. A 650 millió forintos jegyzett tőkéjű, 1,8 milliárdos vagyonú, 176 embert foglakoztató részvénytársaság adózás előtti eredménye 522 millió forint volt. Tizennyolcezer személyi számítógépet értékesített, s ezzel a mintegy 120 ezresre becsülhető '96-os magyarországi PC-piacon közel 15 százalékos részesedést birtokolt. Minárovits Jánost, az Albacomp Rt. vezérigazgatóját arról kérdeztük, hogyan értékeli cége tavalyi eredményeit, s mit vár, mit tervez az idei évre.
- Tavaly 30 százalékkal növekedett forgalmunk, legalábbis értékben, mert az eladott gépek darabszáma valamennyivel csökkent az előző évihez képest. Mintegy ezer noteszgépet és 2500 darab márkás - IBM-, Compaq- vagy Hewlett Packard-gyártmányú - PC-t adtunk el, s több mint 14 ezret a székesfehérvári műhelyünkben konfigurált, jó minőségű távol-keleti alkatrészekből felépített személyi számítógépekből. Ezeknek a gépeknek egyébként előnyei is vannak a nagynevű márkákkal szemben, modularitásuk révén köny-nyebben bővíthetők, fejleszthetők, s ma már külsőre is elegánsak, designjuk megfelel a korszerű irodák követelményeinek.
- 1996 utolsó hónapjában igazi boom volt a PC-piacon, 1,5 milliárdos forgalmat bonyolítottunk le, s a szokásos év végi lendület most az év elejére is áthúzódott. Az első negyedév bevételével igen elégedettek vagyunk, ennek alapján akár 30 százalékos forgalomnövekedést is tervezhetünk erre az évre. Ezt indokolja az is, hogy megkezdődött egy technológiai váltás a magyar piacon, az elavult, néhány éves PC-ket most cserélik korszerűbbekre.
- Az Albacomp Rt. 70 százalékos tulajdonosa a német Compu Shack disztribútorház társaságában a Walton Kft.-nek és 51 százalékos részesedése van a SZÜV-ben is. Ezek a vállalatok milyen évet zártak tavaly?
- Másfél milliárd forintos bevételt ért el a Walton, nyeresége annak ellenére nem számottevő, hogy az üzlet igen jól megy. Nagy beruházásaink voltak, új irodaházba költöztünk, korszerűsítettünk, oktatólaboratóriumot szereltünk fel. A SZÜV Rt.-nél még zajlanak az átszervezések, a profiltisztítás, de jövünk kifele a gödörből, 2,9 milliárdos árbevétellel zárta a 700 fős cég az évet, és mintegy 130 millió forintos adózás előtti nyeresége volt. Úgy érzem, kereskedelmi téren a Computer-M üzlethálózat működtetésében bőven vannak még tartalékok.
- Ha összeadjuk az Albacomp és említett érdekeltségei forgalmát, akkor kiderül, hogy a 80 milliárd forint éves forgalmúra becsülhető magyar számítástechnikai piacból jókora szeletet, mintegy 11,5 milliárdos részt, azaz közel 15 százaléknyit ez a három cég hasított ki magának. Vannak-e további növekedési terveik?
- Hogyne. Szeretnénk még érdekeltségeink körébe vonni vagy „zöldmezős" beruházással létrehozni egy erős, milliárdos forgalmú rendszerintegrátor vállalkozást. Nem zárható ki, hogy valamilyen módon közelítjük, esetleg összeolvasztjuk a három számítástechnikai vállalkozás tevékenységét. S mivel a további fejlődés érdekében az Albacompnak is szüksége lenne tőkebevonásra, ennek módjáról is gondolkozunk, valamilyen szakmai vagy pénzügyi befektetőt keresünk, de az is lehet, hogy a tőzsdére megyünk.
Takács Gitta
