Kávéról, mégpedig az Amerinkában igen népszerű Jáva nkávéról nevezték el a Sun Microsystems számítástechnikai paradigmaváltást - „a számítógép maga a hálózat", mondja a Sun jelmondata - ösztönző programozási nyelvét, a Jávát, s ma már stílszerűen Jáva „babszemként" emlegetik a Jáva programozás segítését szolgáló kész elemeket. Ma már ott tart a Jáva, hogy a Sun Project Studionak nevezett vizuális programozási eszközével gyakorlatilag bárki képes Jáva programot írni, aki be tudja kapcsolni a számítógépet, és tud az egérrel kis dobozokat ide-oda rakosgatni a képernyőn. A Java Beans Jáva „babszemeket" ugyanis a Project Studio automatikusan fűzi össze programmá - legalábbis a szakértők állítása szerint. Ennek az új eszköznek a terjesztési jogát - akárcsak korábban a WorkShopét, amely a programozási gyakorlattal bíróknak szánt környezet - elsőként a Novell vette meg a Suntól, és rövidesen beépíti az IntranetWare hálózati operációs rendszerbe. Az idén várhatóan befejeződő fejlesztés végeztével a Novell-hálózatokban a felhasználók maguk állíthatnak elő és futtathatnak hálózati jávás alkalmazásokat, vagyis a helyi hálózat eleget fog tenni a hálózati számítástechnikai platform, az NC előírásainak.
A Jáva babszemeket más szoftverházak is fontosnak tartják. Hasonló eszközt kínál a Silicon Graphics is, Cosmo Code néven a saját gépeihez. Ez a cég, amely egyúttal a világhálós virtuális valóság programozási szabvány (VRML) kidolgozója is, bejelentette, hogy a Cosmo Player virtuális megjelenítő vagy virtuális világhálós tallózóprogram második kiadása ismeri és kezeli a babszemeket. Ezután tehát a Jáva programokba virtuális valóságelemek is beépíthetővé válnak, illetve megindulhat az ilyen programok készítését szolgáló elemkönyvtárak összeállítása.
A programozó több megoldás közül választhat. A legegyszerűbb, ha ott, ahol háromdimenziós mozgóképet akar beépíteni a programba, annak megjelenítését rábízza a Jáva babszemként beépíthető Cosmo Player változatra. Egy másik lehetőség a Cosmo Player External Authoring Interface (EAI), egy olyan programelem használata, amellyel interaktív program készíthető: vásárlási katalógus, amelyben divatbemutató zajlik, s ha a képernyő előtt ülő ember a mutatóval rábök a modellre, akkor megjelenik a méret- és árlista.
Vargha Márton
