Egyre szélesebb körben használják a személyi számítógépeket, egyre többen fogadják el, értik meg úgy-ahogy a működését, tanulják meg kezelni. Ráadásul a Windows megjelenése óta a széles körben elterjedt PC-k alig változtak. Gyorsabbak lettek, többet tudnak rajtuk a programok, de az öt évvel ezelőtt megszerzett tudással ma is elbodogul rajtuk az ember. Most ismét kezdenek összezavarodni a dolgok, s ennek a számítógép-hálózat az oka. Sokáig csak a nagyobb intézmények engedhették meg maguknak, hogy hálózatot építsenek, mára azonban ez egyre sürgetőbb lett. Ráadásul ahol már van hálózat, ott egyre bonyolultabb új programokat használnak, amelyek különleges igényeket támasztanak a hálózattal szemben. Amíg csak adatállományok mozgatására, adatbázis használatra, drótlevelek küldésére használták a hálózatot, addig csak az volt a fontos, hogy a célban az indításnál szétdarabolt - csomagokra osztott - üzenetet össze lehessen rakni. Erre a célra nagyszerűen megfelel az Ethernet, a világ ma legelterjedtebb adatátviteli rendszere. Gond akkor van, amikor az emberek hangversenyt kezdenek hallgatni a hálózatban, filmet néznének, mint a tévén, esetleg képtelefonálnának. Vegyük ezek közül a hangversenyt. Nagy baj lenne, ha a taktusok összekeverednének, megszűnne a zeneszerző által papírra vetett harmónia, valami más, véletlenszerű muzsikát hallgathatnánk. Márpedig az Ethernetben előfordulhat, hogy egy csomag megelőzi az előtte indulót, és előbb ér célba amannál. De megtörténhet az is, hogy nem ér oda időben a következő taktus, kínos másodpercek telnek el, akadozik a zene vagy ugrál a kép. Mindezeken segít a néhány éve nagy várakozással övezett, de széles körben elérhetővé csak mostanában váló másik megoldás, az aszinkron adatátviteli mód, az ATM. Meg kellene ismerni. Azok számára, akiket érdekel, egyre több bemutatót, előadást, „ATM-napot" tartanak azok, akik a legjobban értenek hozzá: akik már egy-két éve arra készülnek, hogy minél többet eladjanak nekünk az ATM-et megvalósító berendezésekből. Legutóbb a LANeX, a Madge és a RADCom, illetve az LNX és a Cisco - két importőr és a gyártók - szakemberei tartottak nagy érdeklődést kiváltott előadásokat e témakörben. A nagy tavaszi seregszemle, az Ifabo alkalmas hely lesz arra, hogy minél tőbben láthassák, mire képes az ATM.
Az Ethernet hálózatot úgy képzelhetjük el, mint egy autóút-hálózatot, első, másod, harmad stb. rendű utakkal. A legalsó szinten vannak a végponti számítógépek vagy a házak. Ebben a hálózatban adatcsomagok utazgatnak egyik házból a másikba. Minden alárendelt kereszteződésnél elsőbbségadás van.
Elindul egy csomag a számítógépről, sorra felhajt az egyre magasabbendű utakra. Óvatos, előbb kinéz, s ha valaki éppen ott van, akkor visszahúzódik. Ha túl nagy a forgalom, előfordulhat, hogy hiába próbálkozik, nem jut följebb, elvész. Ezért az Ethernet hálózat teljes kapacitását sosem szabad kihasználni, hogy jó nagy rátartással mozoghassanak rajta az adatcsomagok.
Természetesen nemcsak fel-, hanem lehajtók is vannak, ezeknél valami nagyon érdekes történik. Minden adatcsomag minden lehajtónál megkettőződik, az egyik része lehajt, a másik megy tovább a magasabbrendű vonalon. A vége az, hogy az adatcsomag minden számítógéphez bekopog a hálózatban. A legtöbb helyen nyomtalanul eltűnik, a címzettnél pedig kellő reverenciával fogadják, és érdeme szerint foglalkoznak vele. Miután az adatcsomagok ugyanúgy mindenhová eljutnak, mint a rádióhullámok, az Ethernet hálózatnál is szórásról, angolul broadcastról beszélnek.
Ez az alapmodell, ma már egyes esetekben a fel- és lehajtóknál van az Ethernetnél valami forgalomirányítás - kapcsolás, angolul switching -, tehát nem jut el minden adatcsomag mindenhova.
Az ATM-nél is vannak adatcsomagok és van hierarchikus vonalrendszer, amelyben mozognak, de az egész sokkal szervezettebb. Mindenekelőtt megszüntették az individualizmust, az ATM-hálózatba való belépéskor egy fogadóegység az adatcsomagokat alkotó biteket sorra mozgócellákba zárja, Minden cellába ugyanannyi bitet, és minden bitnek ugyanahhoz az üzenethez kell tartoznia. A cellára kerülő címkét az adatvonali csatlakozásnál lévő útirányító - útválasztó, kapcsoló - már messziről látja, s úgy intézi a dolgot, hogy a cella csak a célja felé mehessen tovább. Mintha közvetlen vonalon, szaknyelven csatornán haladna a kiindulási ponttól a céljáig. A csatorna mindaddig létezik, amíg szükség van rá, amíg fennáll a kapcsolat a két, egymással közlekedő számítógép között. Egy időben számtalan ilyen kapcsolatban, műszakban küldözgetik egymásnak a számítógépek az adatcsomagokat, ráadásul különböző gyakorisággal. A rendelkezésre álló vonalaknak a vonalcsatlakozások, kereszteződések között meghatározott az áteresztő képessége. A legkisebb 25 megabaud, vagyis 25 millió bit másodpercenként, a legnagyobb egyelőre 625 megabaud lehet. Minél nagyobb sebességet akarunk, annál drágább forgalomirányítókra van szükség.
Ezt az áteresztő képességet osztják fel a forgalomirányítók a cellák között aszerint, hogy melyik műszakhoz milyen széles csatornát kértek. A csatornák virtuálisak, a valóságban minden cella ugyanazon a vonalon jut el az egyik kereszteződéstől a másikig, csak éppen ha mintát vesz valaki egy adott pillanatban a vonalszakaszon lévő cellákból, abban azt látja, hogy minél szélesebb csatornát kértek egy műszakhoz, annál több cella tartozik hozzá. Az egyforma hosszú cellák pontos szervezést tesznek lehetővé, nem lesz torlódás, összeütközés. Még a késés is beállítható, tervezhető. Ha az ATM-hálózaton egy műszak megkapta a csatornát, akkor az meg is lesz. Ha viszont egy kapcsolat felépítéséhez - egy műszak megkezdéséhez - olyan széles csatornát kérnek, ami nem fér be, akkor azt visszautasítja az ATM-hálózat. Az ATM-hálózatban a kapcsolatokat a kereszteződéseknél lévő forgalomirányítók építik föl, bontják le, mégpedig szoftveres úton. Ez a hálózat szerkezetének gyors átalakítását teszi lehetővé, hiszen csak a kereszteződésbe befutó vonalak tulajdonságait, a szomszédos forgalomirányítókkal való kapcsolattartás jellemzőit kell kicserélni a berendezésekben, amikor egy vonalat kicserélnek, megszüntetnek, újat létesítenek.
Menyhért Zoltán, az LNX hálózati főmérnöke példája szerint - elhangzott az LNX szakmai napon - zömmel 80386-os processzorral dolgozó Novell- és UNIX-kliensek Ethernet hálózatban már másodpercenként 60-80, mindenhova eljutó, szétszórt adatcsomag esetében is elveszthetik a kapcsolatot. ő megoldásként munkacsoport - virtuális, tehát erre programozott forgalomirányítók által megvalósított - LAN-okra bontását javasolta e probléma megszüntetésére.
Ezelőtt két évvel már volt egy hatalmas felbuzdulás ATM-ügyben, de az akkori lelkesedést lelohasztotta a racionalitás és a 100 megabaudos Ethernet megjelenése a piacon. Az Ethernetben most is ígérkezik egy ugrás, az 1000 megabaud, ami ha meglesz, sok helyen megadhatja azt a többletet a sávszélességben, amelyre szükség van. Kovács Józsefnek, a LANeX ügyvezetőjének átfogó előadásából azonban az derült ki, hogy ez ma már nem akaszthatja meg az ATM-esedést.
Az új technikák elterjedésének ugyanis öt fő szakasza van - hallottuk -, s az ATM már a harmadiknál tart. Az öt fő szakasz az alkalmazók egyes csoportjaival jellemezhető. Először azok vágnak bele az újba, akiket az önmagáért érdekel, akik élvezik, hogy játszhatnak vele. A második szakaszban már ott próbálkoznak meg az új megoldással, ahol szeretnek elsők lenni, használni valamit, amit azelőtt nem lehetett. A harmadik időszakban jut el azokhoz, akik akkor döntenek egy korszerűbb lehetőség mellett, ha az gyorsabb, olcsóbb, jobb vagy könnyebben kezelhető, mint a korábbiak. A negyedik fázis azoké, akik a divatot követik, s végül maradnak azok, akik a régebbi technika ellehetetlenülése miatt kénytelenségből választják azt, ami akkor már általánosan elterjedt. Ezt az öt szakaszt az utóbbi években széles körben megfigyelhettük a hanglemeznél...
Az ATM tehát ma már a harmadik szakaszban van, amikor beindul a tömeges elterjedése egy megoldásnak. Ott választják most az ATM-et, ahol piaci előnyt, javuló versenyképességet remélnek tőle, ahol vonzó az egyenletes teljesítménye, ilyen a pénzügyi szektor, valamint ott, ahol a mozgókép-átvitelre építenek, ilyen a Matáv Oktatási Központja.
A terjedés egy másik aspektusban is elemezhető. Ez pedig az, hogy egy régebben felállított hálózatban hova kerülnek az új eszközök, hogyan épül be az új technika. ATM-hálózattal össze lehet kapcsolni két ethernetes helyi hálózatot, LAN-t, például egy irodaház két emeletét. Az ATM-forgalomirányító fogadja az Ethernet-csomagot, beszuszakolja egy vagy több cellába, átküldi a párjának, amely visszaalakítja a cellákat Ethernet-adatcsomaggá, és beküldi a helyi hálózatba. A sor a kapcsolt hálózattal folyatódhat, amelyben már nemcsak két, de három vagy több LAN csatlakozik egy úgynevezett gerinchálózatra, ahol tehát az Ethernet és az ATM közötti csatlakozás után közvetlenül egy elágazás is van a vonalon és így tovább. Ahol az adatforgalom ezt indokolja, ott a Madge ATM-hálózati kártyájával a végponti számítógép 25 vagy 155 megabaud átviteli sebességű közvetlen ATM-kapcsolathoz is juthat. Ezt segíti, hogy a Microsoft Winsock 2, az az eljárás, amelyen keresztül a programok a Windows NT-ben elérik a hálózati kártyát, közvetlenül is támogatja az ATM-et.
A LANeX-nél és az LNX-nél egyaránt hallhattunk azokról a berendezésekről, amelyekkel kapcsolt hálózatot lehet építeni. A LANeX a Madge-re, az LNX a Ciscóra helyezte a hangsúlyt, bár az utóbbinál elhangzott, hogy kínálatukban ott vannak a Cabletron és a 3Com termékei is.
Kovács József teljes eszköztárat ismertetett, a ATM számítógépbe - vagyis a végpontba - való PCI-sínes Madge ATM-kártyákat, a kis munkacsoport számítógépei közötti adatforgalmat lebonyolító ATM25 kapcsolót, de emellett Ethernet-kapcsolókat is. Volt szó az Ethernet és az ATM között váltó adapterekről és egyéb különféle, az egyes hálózati részfeladatokhoz jól illeszkedő, méretezhető eszközökről, a Collage, Visage, termékcsaládról s végül a Madge hálózatvezérlő szoftverjéről, a Montage-ról. Az ilyen programok sokirányú, sokrétű feladatkört látnak el napjaink egyre összetettebb és ugyanakkor egyre inkább szoftver vezérelte hálózataiban. Folyamatosan figyelik a gépek állapotát, a hálózati adatforgalmat, ha baj van, jeleznek, sőt ma már arra is képes egyik-másik, hogy megváltoztassa egy központból a folyamatirányítók, az útválasztó, kapcsoló berendezések programját.
Hálózatvezérlésről szó volt az LNX - Lias Networx Hálózatintegrációs Kft. - szakmai délelőttjén is. Kászonyi Péter a hálózatvezérlő programot mint a heterogén hálózat kialakításának egyik akadályát említette a beruházásvédelem gondolata köré csoportosított Cisco-előadásában. Véleménye szerint ugyanis nehéz az egyik gyártótól származó hálózatkezelő program alá beilleszteni a másiktól vásárolt hálózati berendezést. Ezért tehát érdemes szerinte olyan gyártóra alapozni, amely mindent ad, amire csak szükség lehet a hálózatban. Hasonlóképpen érdemes az egész hálózat tervezését, telepítését, gondozását rendszerintegrációval foglalkozó cégre - például az LNX-re bízni. De szerepelhet a szempontok között a megbízható támogatás, hibaelhártás és információ-átadás, illetve legfontosabb szempontként az ár/teljesítmény arány kérdése.
A szakmai napon később az LNX-ről és a Ciscóról hallottunk: a jó árakról, arról a vizsgákkal alátámasztott szakértelemről, amelyet az LLNX-nél a Cisco Silver partneri, illetve tavaly az év partnere címmel ismert el. És hallottunk a jobbnál jobb Cisco-berendezésekről, amelyek egyre inkább toldónak ugyan az ATM felé, de elég univerzásilisak ahhoz, hogy Ethernet és más hálózatban is használhatók legyenek.
Vargha Márton