Budapestre is megérkezett a ceruzaelemekkel is működő, olcsó árfekvésű „népmobil". A d160 - akárcsak a népautó - széles felhasználói réteg számára készült, s kinézetében is hasonlít egy kicsit a híres bogárhátúra. Akkumulátorral használva maximum 65-75 óráig áll készenlétben, de ha valakinek 1,5 voltos ceruzaelemek vannak a zsebében, akkor hálózati töltő nélkül sem kerülhet zavarba. A Volkswagenhez hasonlóan egyszerű, olcsó és megbízható készüléket a Motorola széles felhasználói rétegnek szánja, beleértve a diákokat és egyetemi hallgatókat is. A pénzkímélést segíti, hogy a d160 kijelzőjén folyamatosan nyomon követhetők a társalgás költségei (ez természetesen hálózattól függő szolgáltatás).
Elsősorban a kifinomult ízlésű üzleti felhasználók érdeklődésére tarthat számot a SlimLite, amelyet szintén megtekinthetnek az Ifabo látogatói. A szuperkarcsú (12-19 mm vastag), legkönnyebb konfigurációjában 122 gramm tömegű készülék nagyon sok funkcióval rendelkezik. Négysoros, háttér-megvilágítású, grafikus kijelzője különösen azoknak tesz jó szolgálatot, akik gyakran veszik igénybe a rövid üzenet szolgáltatást (SMS). A készülék rezgéssel is jelezheti hívás érkezését. A Motorola „csere és beszéd" technológiája lehetővé teszi, hogy a hívás megszakítása nélkül segédakkumulátort csatlakoztassunk a mobiltelefonhoz. Így egy 900 mAh-s fő akkumulátorral és egy ugyanolyan teljesítményű segédakkumulátorral maximum 350-540 perces beszélgetési vagy maximum 120-150 órás készenléti idő érhető el. A Slim Lite a Motorola CELLect adatkártyájával PC-hez vagy PDA-hoz (Personal Digital Assistant) kapcsolva adatátviteli funkciókat lát el.
Harmadikként az eddigi legkisebb, csúcskategóriájú Motorola-telefont, a StarTAC-et is megtekinthetik az Ifabo látogatói.
A Motorola nyerte el a világon az első kereskedelmi TETRA-rendszerre szóló megrendelést. Az október elején megnyíló új oslói repülőtéren a Dimetra rendszer képezi majd a földi és adminisztrációs szolgálatok számára a hírközlési rendszer gerincét, ideértve a segélyjárműveket, a földi ellátó egységeket és a poggyász-szállítókat is. Kezdetben mintegy százharminc kézi rádiót és százmobilkészüléket kapcsolnak a rendszerbe, de lehetőség van további hatszáz készülék üzembe helyezésére.
A TETRA olyan nyílt digitális trönkölt rádiószabvány, amely egyaránt alkalmas jó minőségű hangátvitelre és alacsony bithibaarányú adattovábbításra. Gyors hívásfelépítési idejével és titkosságával kielégíti a biztonsági és sürgősségi szolgálatok professzionális igényeit.
Huszonkét országból több mint száz szakember tanácskozott Budapesten a vezeték nélküli helyi hálózatokról. A konferencia ideje alatt a Motorola háttérbeszélgetésen ismertette az újságírókkal magyarországi fejlesztésének eddigi eredményeit s a beruházás néhány további részletét. A Matáv kétszázezer vonalkapacitásnyi vezeték nélküli helyi hálózat (Wireless Local Loop) kiépítésével bízta meg a Motorolát. A rendszer telepítése 1995 őszén kezdődött, a projekt ez év végére fejeződik be. Jelenleg 237 bázisállomás működik az országban, és pillanatnyilag körülbelül százezer előfizető kapcsolódik a telefonhálózathoz fixtelepítésű rádiós berendezéssel. Teljes kiépítésben körülbelül 260 bázisállomás működik majd.
A Motorola szakemberei elmondták, hogy a rádiós technológia felveszi a versenyt a vezetékes megoldással, telepítése gyors és költségkímélő. Ott célszerű alkalmazni, ahova sürgősen kell telefont szerelni, vagy ahova nagyon drága lenne a vezeték kihúzása. A Matáv ugyanazokat a szolgáltatásokat kínálja a vezeték nélkül kapcsolódó előfizetőknek, mint a normál, vezetékes telefonok használóinak. Különbség mindössze abban van, hogy a WiLL az adat- és faxátvitelnek alacsonyabb sebességkorlátot szab, mint egy korszerű vezeték. Helyes telepítés esetén tehát a rádiós előfizetők gyakorlatilag ugyanazokat a szolgáltatásokat vehetik igénybe, mint vezetékes társaik, a többfelől hallható gondok minden bizonnyal egyediek s orvosolhatók, vélik a Motorolánál. Kritikus pontot mindössze az jelenthet, hogy áramszünetkor - a helyszíni tápegység miatt - a készüléket nem lehet használni.
Újságírói kérdésre válaszolva a szakértők elmondták, hogy a Motorola - mivel a Matáv csak analóg rendszert választhatott a rendelkezésre álló frekvenciasávban - analóg rendszert telepít. A magyarországi Hungarocommal közösen azonban kifejlesztették a digitális hozzáférési interfészt (Digital Access Interface), amely fontos szerepet játszik az adattitkosításban.
Mallász Judit
Több valódi újdonsággal szolgált a Motorola a hannoveri CeBIT informatikai és telekommunikációs világkiállításon. A cég fejlesztőmérnökei formatervezésben és technikai megoldásokban egyaránt remekeltek. Arra törekedtek, hogy a felhasználók minél szélesebb rétegét szólítsák meg - hallottuk Volker Haebeltől, a Motorola kelet-közép európai marketingmenedzserétől.
A Motorola StarTAC a csúcskategóriát képviseli, nagy tudása mellett tömege 100 gramm alatt van. Érdekessége, hogy kettéhajtható, gyakorlatilag a mellényzsebben is elfér. A hívást képes hangtalanul, vibrálással is jelezni, ezáltal nem zavarja a felhasználó környezetét. A parányi akkumulátor készenléti ideje három nap; a tartalék puttony-akkumulátorok - amelyek beszélgetés közben is cserélhetők - 55-70 óra készenléti idővel rendelkeznek. A StarTAC-et később színes kijelzővel is gyártják majd, ez alapja lehet a majdani képtelefonnak.
Köztudomású, hogy Amerikában és Európában más-más digitális rendszer működik. A Motorola kifejlesztette a Micro TAC 8800 készüléket, amely alkalmas mindkettő vételére; a telefonon kézi átkapcsolással lehet kiválasztani a használni kívánt rendszert. Smart Phone névre keresztelték azt a mobiltelefont, amelyet a Motorola a Nokia 9000-es kommunikátorára válaszolva fejlesztett ki. A cég szakemberei hangsúlyozzák, hogy a Smart Phone elsősorban telefon, ugyanakkor menedzserkalkulátorként is használható.
Hannoveri újdonság volt a beszélő telefon prototípusa is. A készülék felismeri a beszédhangot, ez alapján kérésre felhívja a megadott személyt, beszél a használójához. Ez a telefon a jövőben különösen hasznos lehet az autókban, s felválthatja a kihangosító készülékeket. (őszy)
