NJSZT-díjazottak

A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is kiosztották az NJSZT tisztújító közgyűlésén a Neumann-, a Kalmár- és a Tarján-díjakat. Az idén Neumann-díjat kapott Beck György, a Digital Magyarország igazgatója, aki az elmúlt években több szakosztály munkájában vett részt, és az NJSZT keretein belül működő DECUS/HNUG vezetőségi tagja volt. Ugyancsak Neumann-díjat kapott Máté Levente (MTA SZTAKI), az utóbbi években stratégiai tervezéssel és országos nyilvántartásokkal foglalkozó okleveles villamosmérnök. A harmadik Neumann-díjas Straub Elek, a Matáv vezérigazgatója, előtte az IBM Magyarország vezérigazgatója, korábban a KSH elnökhelyettese.

Kalmár-díjból ugyancsak hármat osztottak ki. Egyiket Gyimóthi Tibor kapta, aki hajdan attribútumnyelvtan-alapú fordítóprogram fejlesztésével foglalkozott, jelenlegi kutatása a logikai programok tanulásához kapcsolódik. Márkus András a mesterséges intelligencia és alkalmazási területeit kutatta (például számítógépes hálózatok szimulációja, szakértői programozás, folyamattervezés, genetikus algoritmusok stb.), a harmadik díjazott, Rónyai Lajos, az MTA SZTAKI tudományos tanácsadója a végesdimenziós algebrák szerkezete algoritmikus elméletének kidolgozója.

Tarján-díjas lett Angster Erzsébet, a Számalk és a Gábor Dénes Főiskola vezető tanára, számos tankönyv és kézikönyv szerzője, valamint az automataelmélettel és formális nyelvekkel foglalkozó Horváth Gyula, az NJSZT szegedi csoportjának és az Informatika- és Számítástechnika-tanárok Egyesületének aktív tagja, több informatikai diákolimpia tudományos bizottságának az elnöke.


Telecomputer
2. évfolyam, 7. szám, 1997. április 21.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.