Millenniumi jóslatok

Egyre több szó esik világszerte arról a jóslatról, mely szerint 1999. december 31-ről 2000. január elsejére virradóan megbolondulnak a számítógépek. Nemrég Budapesten járt Lou Marcoccio, a Digital szakértője, aki előadást tartott erről a problémáról a Digital Magyarország ügyfelei számára, és találkozott újságírókkal is. Nyilatkozata szerint az általa ismert felmérések alapján Amerikában a nagy számítógépes rendszerek 20 százalékánál észre sem veszik majd a századfordulót, 20 százalékukat addig avulás miatt kicserélik, s az új programok már természetesen kezelni fogják a kétezerrel kezdődő évszámokat. A ma is élő, folyamatosan használt alkalmazásoknak hatvan százalékánál viszont szükségesnek látszik vagy a teljes átfésülés, átírás vagy - ha külső fejlesztésről van szó - az új változat kikövetelése a program szállítójától.

Megtudtuk Lou Marcocciótól azt is, hogy a Digital Open VMS-sel nem lehet probléma, mert ez az operációs rendszer felkészült az ezredfordulóra, de a Digital korábbi operációs rendszereivel - VMS, Ultrix - már lehetnek gondok. (Érdekesség, hogy egyes hírek szerint éppen most adott ki a Digital egy javítást a VMS-hez, ami egy idei, nyári időpont után esetleg fellépő bonyodalmak megelőzését szolgálja.)

Lou Marcoccio véleménye szerint több módszer párhuzamos alkalmazására lesz szükség a programok, alkalmazások átírásához. Készíthetők automatikus eljárások, amelyek felderítik, hol használnak dátumot egy programban, de maga a javítás már programozói feladat. Számítások szerint előfordulhat, hogy egy-egy rendszer átfésülése négy évig eltart - vagyis ha most kezdenek hozzá, akkor már elkéstek. Nem véletlen - hallottuk -, hogy míg fél éve még 50-60 dollár volt a programozói órabér, ma már 100 dollárnál többért lehet elhelyezkedni.

A dátumokkal kapcsolatos gondok elsősorban arra vezethetők vissza, hogy még tíz évvel ezelőtt is nagyon kellett takarékoskodni a számítógépben a hellyel. Ezért születtek meg a helytakarékos dátumkezelő eljárások, melyek közül a legegyszerűbb az, amikor az 1956-ból lehagyják a 19-et, és csak az 56-ot teszik el. Érdekes módon ez a rövidítés kvázi szabvánnyá vált, és egészen a legutóbbi időkig élnek vele. Nem is volna ezzel baj, ha a program csak beolvasná és kiírná a dátumot, hiszen akkor egyszerű külső átalakítók beiktatásával úrrá lehetne lenni a problémán. Sajnos azonban a dátumot időtartamok kiszámítására, feltételek ellenőrzésére is használják az algoritmusok, s az ezeken a helyeken beépített állandó értékeket is át kell írni.

Vargha Márton


Telecomputer
2. évfolyam, 6. szám, 1997. április 7.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.