Röviden

Március 27-én tartotta tisztújító közgyűlését a Neumann János Számítógéptudományi Társaság, ahol megválasztották az új elnökséget a következő három évre. A közgyűlés a választmányi tagokon kívül elnököt, öt alelnököt és egy főszámvevőt választott. A régi-új elnök Sima Dezső, az alelnökök Kovács Győző, Csirik János, Benczúr András, Herdon Miklós és Sipka Júlia, a főszámvevő pedig Pompéry Béla lett.

Egy Alpha-processzoros Internet-szervert adott át március végén a budapesti Kiss János Általános és Középiskolának a Digital Equipment Magyarország Kft. Az iskolában kb. 60 PC-ből álló számítógéppark áll a diákok rendelkezésére, az új szerver az internetezésben segít. Korábban a győri Jedlik Ányos Számítástechnikai Szakközépiskola és a budapesti Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola és Gimnázium tanulóinak adományozott a Digital hasonló szervert. A Digitalt szoros kapcsolat fűzi a magyar oktatási intézményekhez, számos közép- és felsőfokú iskolában használnak Digital-számítógépeket, és több egyetem informatikai hálózata is Digital-termékeken alapul. A DECampus program révén több száz millió forint értékű Digital-szoftverhez férhetnek hozzá jelképes áron a Hungarnet-tagsággal rendelkező oktatási intézmények.


Telecomputer
2. évfolyam, 6. szám, 1997. április 7.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.