Szerveződik a PanTel

Mindenki nyerhet rajta

Szakmai körökből származó információ szerint esély van rá, hogy még április folyamán megalakuljon a PanTel. A távközlési társaság kezdetben üzleti kommunikációs (adatátviteli) szolgáltatásokat nyújtana, de a távbeszélő-koncessziókhoz kötődő kizárólagos jogok lejárta után bekapcsolódhatna a nyilvános telefonszolgáltatásba is. Alapítója várhatóan több hazai nagyvállalat - MÁV, Mol, MVM, Magyar Posta, GYSEV, KFKI Számítástechnikai Rt., Egészségbiztosítási Önkormányzat, Eurotel (Antenna Hungária, Systel) -, valamint a holland, a svéd, a svájci és a spanyol távközlési társaságok által létrehozott Unisource Csoport lesz. Az EU-konform piacszerkezetet és versenyt eredményező kezdeményezés igen jól jön a kormánynak az EU-csatlakozás szempontjából. A PanTel nagy áttörést jelentene a hazai telekommunikációs piacon, hiszen első ízben jelenne meg olyan szereplő, amely tőkéje, meglévő infrastruktúrája (MÁV, Mol, MVM saját távközlési hálózata) és szakértelme révén belátható időn belül valódi konkurenciát teremthetne a Matávnak.

Bizonyára a felhasználók kivétel nélkül örömmel fogadják majd a választás lehetőségét, de mértékadó szakemberek a Matávnak is előnyöket jósolnak a konkurencia megjelenésével. Való igaz, hogy a monopolhelyzet elvesztése a piaci részesedés csökkenésével jár, ám a kínálat bővülésével, a szolgáltatások minőségének javulásával és a minőséget tükröző árak bevezetésével a felosztható torta megnő. Bár a Matáv már eddig is sokat tett annak érdekében, hogy igazi szolgáltatóvá váljon, emelje szolgáltatásai színvonalát, bővítse tevékenységi körét, versenytárs nélkül nincs kényszerítő és az intézkedéseket igazoló erő bizonyos lépések megtételére. Régóta szó van például a kábeltelevízió üzletág beindításáról, érdemi döntés azonban mind a mai napig nem született. A távközlési üzletág visszaszorulása várhatóan arra késztetné a társaságot, hogy a kábeltévé-szolgáltatás beindításával meginduljon a médiapiac, majd azon belül a tartalomszolgáltatás felé. A hatékonyság és az ügyfélkiszolgálás terén is van mit javítani, a régi beidegződéseket sok helyen még hordozó szervezet átalakításának folytatásához további lökést adna egy jól szervezett, fiatal, a mai követelményekhez igazodó konkurens megjelenése.

Óriási előnyt jelentene az új piaci szereplőnek, hogy meglévő infrastruktúrára alapozva ugyan, de mégis zöld mezős beruházásként szerveződhetne. Rögtön kezdetben ki lehetne alakítani egy olyan struktúrát, amelynek legfelső szintjén az ügyfél állna, utána következnének a felhasználóval közvetlenül kapcsolatot tartók.

Mindenki más a hierarchia e felső két szintjét szolgálná ki. Előnyös az új társaságnak az is, hogy bár kezdetben nem nyújthat telefonszolgáltatást, de nincsenek közcélú szolgáltatási kötelezettségei sem. Betörhet az üzleti kommunikáció, az adatátvitel piacára, oda - és csak oda -, ahol van s folyamatosan nő a fizetőképes kereslet.

Érdekes kérdéseket vethet fel annak latolgatása, vajon mi módon jut majd el a második szolgáltató a végfelhasználókhoz. Gerinchálózati gondjai - örökségéből fakadóan - nem lesznek számottevőek, a helyi hálózat kérdése azonban egyelőre megoldatlan. A föld alatti kábelcsatornák jelenleg a Matáv tulajdonát képezik, ezért azokat más vagy nem, vagy csak bérleti díjért veheti igénybe. Teljesen fölösleges azonban újabb árkok ásása, hiszen - különösen a nagy átviteli kapacitású üvegszálak korában - bőven beférnek a meglévő alépítményekbe a szükséges kábelek, és ma már számos vezeték nélküli technológia is rendelkezésre áll. Egyes szakértői vélemények szerint a kábelcsatornákat - a frekvenciához hasonlóan - nemzeti kinccsé kellene nyilvánítani, és kötelezni a Matávot, hogy bocsássa azokat mások rendelkezésére. A közelmúlt tapasztalatai azt mutatták, hogy a pozíciójával járó fenyegetettséget a Matáv már felismerte, és elkezdte partnerei előnyére módosítani az alépítményekkel kapcsolatos magatartását. Az alépítmények használatával kapcsolatos viták egyébként már nem egy esetben előfordultak, és megegyezésre is volt már példa. Hasonló módon, elvileg, a kitüntetett magaslatokat elfoglaló adótornyokra is el lehet helyezni további berendezéseket, s így gyorsítani a vezeték nélküli helyi hálózat kiépítését. De gondolhatunk például a közlekedési lámpákat összekapcsoló és más, a városokban meglévő hálózatokra, amelyeket eredeti funkciójukon kívül más adatátviteli célokra is fel lehet használni. Kiemelt szerep kínálkozik itt a kábeltévé-hálózatoknak. Szakértői vélemények szerint tehát mindenkinek előnyére válhatna egy második nagy, országos távközlési szolgáltató megjelenése, nem szükséges, hogy a folyamatnak bárki a vesztese legyen. Természetesen egy ilyen horderejű lépéshez kormányzati döntésre van szükség, amire most, a választási kampány megindulása előtt még komoly esély kínálkozik. A fejlődés el kell hogy vezessen oda, hogy Magyarország az olcsó távközlés országává, a távközlés pedig a társadalmi és gazdasági felődés igazi hajtóerejévé váljon.

Mallász Judit


Telecomputer
2. évfolyam, 6. szám, 1997. április 7.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.