Egyesíti üzleti tevékenységét az Ericsson Távközlési Kft. és az Ericsson Üzleti Kommunikációs Rt. A fúziót követôen a magyarországi Ericssonnál három kereskedelmi igazgatóság fog működni. A közcélú infocom kereskedelmi igazgatóság a nyilvános vezetékes távközlési szolgáltatókat, azaz a Matávot és a helyi koncessziós társaságokat szolgálja majd ki. A mobil kommunikációs kereskedelmi igazgatóság partnerei a mobilszolgáltatók és a mobil végberendezéseket forgalmazók lesznek. Az üzleti infocom kereskedelmi igazgatóság olyan, alapvetôen nem távközléssel foglalkozó vállalatokkal áll majd kapcsolatban, akik saját telephelyük vagy akár egymástól távol esô részlegeik számára keresnek kommunikációs megoldást. Lényeges eltérés a korábbiakhoz képest, hogy a jövôben nem termékekre, hanem ügyfelekre alapozódik a szervezet rendje, továbbá kiemelt hangsúlyt kapnak a teljes körű távközlési és informatikai megoldások.
Az Ericsson Kft. 1996-ban – az elôzetes számítások szerint – több mint 20 milliárd forintos forgalmat bonyolított le. Míg korábban a bevételek döntô része a nyilvános telefonközpontok eladásából származott, addig tavaly valamivel nagyobb részarányt képviselt a mobil üzletág. Az exportbevételek 1,1 milliárd forintot tettek ki. Az alközpontokat forgalmazó Ericsson Üzleti Kommunikációs Rt. (korábban az Ericsson Ausztria 98,6 és a Comex 1,4 százalékos, ma az Ericsson Kft. százszázalékos tulajdona) tavalyi forgalma elérte az 1,4 milliárd forintot, ami az 1995-ös bevételhez képest 15– 20 százalékos növekedést jelent. A két cég adminisztratív egyesülésének tervezett idôpontja 1997. május 1., a közös, új telephelyre való költözés 1997 okóberében várható.
Az Ericsson Magyarország domináns infrastruktúraszállítója, helyzetét meg akarja tartani, sôt részesedését növelni kívánja, mondta Fodor István vezérigazgató. Természetesen a tevékenységek struktúrája folyamatosan változik, a közeljövô célja például az üzleti kommunikáció erôsítése. Az Ericsson 1996-ban világviszonylatban minden mutatójában 20–30 százalékkal jobb eredményt ért el 1995-höz képest. A hosszú távú siker érdekében a világcég már kialakította 2005-ig tartó stratégiai lépéseit.
Mallász Judit
GSM-újdonság
Eddigi legkisebb GSM-telefonját mutatta be a CeBIT-en az Ericsson. A GF 788 mindössze 10 centiméter magas, és 135 grammot nyom. Kezelése egyszerű, menürendszere felhasználóbarát. Tulajdonosának nincs szüksége telefonkönyvre, mivel a készülék 99 nevet és számot képes tárolni.
