Global '97 - az ISDN világa

Világméretű ISDN- (Integrated Services Digital Network) eseménybe kapcsolódik be a Matáv közvetítésével mától három napon keresztül Magyarország. A Global '97 során egy időben, több helyszínen lesznek élő bemutatók az integrált szolgáltatású digitális hálózat felhasználásával. Az ISDN lehetővé teszi hangok, álló- és mozgóképek, valamint adatok továbbítását egyetlen hálózaton, akár egyidejűleg is. Az 1995-ös és 1996-os rendezvényeket követően ezúttal világszerte tizenkét helyszínen - Európában, Amerikában, Afrikában és Ausztráliában - tartanak konferenciákat és demonstrációkat. Az egyes helyszíneken a távközlési szolgáltatók a berendezés-szállítókkal közösen helyi, illetve több végpontot bekapcsoló ISDN-megoldásokat mutatnak be.

"A Global-rendezvények elsődleges célja, hogy elterjesszék az ISDN adta lehetőségeket, közreadják a tapasztalatokat, illetve felhívják a figyelmet a buktatókra. Ezúttal a fő hangsúlyt a felhasználási lehetőségek kapják, a tapasztalatok szerint ugyanis a potenciális felhasználók nem mindig tudják, hogy mire és hogyan lehet optimálisabban igénybe venni az ISDN-t. Magyarország másodszor vesz részt az eseménysorozatban, de a szervezetben való jelenlétemmel folyamatosan és első kézből érkeznek hozzánk a nemzetközi ISDN-világ hírei. Ez év februárjában Budapesten tartották a Global munkaértekezletét, ahol közel harminc távközlési szolgáltató - magyar részről nemcsak a Matáv - vett részt. Egy ilyen találkozó jó alkalom a kötetlen tapasztalatcserére" - mondta Győri Béla, a Global ISDN-szervezetének alelnöke.

A konferencia és kiállítás mai megnyitóját követően március 25-én és 26-án Budapesten közel harminc előadás hangzik el, és mintegy húsz kiállító tart élő bemutatót.

Az Alcatel saját eszközeiből felépített rendszerével - alközpont, DECT, videotelefon - arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy az egy gyártótól származó, integrált megoldások ki tudják használni a technológia összes lehetőségét. Ezzel szemben a különféle szállítók ISDN-kompatíbilis berendezéseiből kialakított konfigurációknál gyakran szűk keresztmetszetek alakulnak ki, vélik az Alcatel AHT szakemberei.

Kis- és középvállalatoknak megoldás lehet egy távoli számítógépen futó ügyviteli-számviteli rendszer használata. A hozzáférés az ISDN-en keresztül történik, a megoldást az Answare és az IBM BCU közösen nyújtja. Szintén az Answare standján lehet betekinteni egy olyan távkereskedési rendszerbe, amelynek segítségével a brókerek akár saját irodájukból is lebonyolíthatják tőzsdei ügyleteiket. Egy épülő, ISDN-szolgáltatásokra alkalmas, ötven végpontos országos kereskedelmi hálózat demó változatát mutatja be a Crown Tech. A megoldás érdekessége, hogy saját fejlesztésű lézeres berendezések is bekapcsolódnak az átviteli útba.

A Datentechnik kiállításának középpontjában egy olyan hálózatfelügyeleti szoftver áll, amely az ISDN felhasználásával kifejezetten adathálózati eszközök felügyeletét végzi. A Microcom ISDN-eszközeivel demonstrálja a Delta Elektronik a gyors és gazdaságos Internet-hozzáférést, a vállalati erőforrások távoli elérését (távmunkavégzés), valamint a több telephelyes cégek számára megoldást nyújtó LAN-LAN kapcsolatot. Először szerepel a nyilvánosság előtt a német ITK Telekommunikazion ISDN-termékeivel a File. Az ISDN PC-kártyával és kommunikációs szoftverrel távoli munkaállomásról való szerverelérést, Internet-hozzáférést és fax-szerver alkalmazást láthatnak az érdeklődők. Az ISDN által kínált adatátviteli szolgáltatások sok mindenre használhatók, de vigyázzunk a pénztárcánkra, hívja fel a figyelmet az Innet előadása és demonstrációja a Globalon. Bemutatnak LAN-LAN kapcsolatot, Internet-hozzáférést, valamint POS-terminállal végzett kártya-autorizációt az ISDN-en.

A LANeX standján a RADVISION OnLAN eszköze kaput nyit a LAN-os videokonferencia-állomások (H.323) számára az ISDN-világ (H.320) felé. A RAD útválasztója segítségével LAN-LAN kapcsolat hozható létre az Interneten keresztül, illetve Internet-szolgáltatókkal léphetnek kapcsolatba a helyi hálózatok. A RADCOM mérőműszere az ISDN-en folyó hívások felépülését, bontását és a forgalmat analizálja. Rendszerintegrációs tevékenysége egyik alaptechnológiájának tekinti az ISDN-alapú távközlési megoldásokat a Műszertechnika Holding új cége, az MT-System. Alkalmazási csomagjai közül telemedicínai (élő közvetítés a BM Kórházból) és távfelügyeleti, távmegfigyelési rendszereket mutat be. Az ISDN biztonságtechnikai alkalmazására helyezi a hangsúlyt a Globalon a Robert Bosch. A BoVis video-képátviteli rendszer a felügyelet nélküli helyszínen rögzített felvételeket riasztás esetén - ISDN-vonalakon keresztül - automatikusan eljuttatja a fogadóközpontba. Két ISDN2 csatlakozással kapcsolódik a nyilvános hálózathoz a Siemens Hicom 112 alközpontja. A konfigurációban szerepelnek vezeték nélküli mellékállomások (DECT), PC-s képtelefon és két Optiset rendszerkészülék. Ez utóbbiak egyikével és a hozzá kapcsolódó PC-vel az alközponton keresztül egy mellékállomásról lehet az Internethez hozzáférni.

Mallász Judit


Telecomputer
2. évfolyam, 5. szám, 1997. március 24.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.