Néhány hónapja indult a Művelôdési és Közoktatási Minisztérium közoktatási informatikai projektje, amely elsô lépésben a magyarországi középiskolák (késôbb az általános iskolák) számára teszi lehetôvé, hogy bekapcsolódjanak az Internetbe, tervek szerint 1998 augusztusáig. Racskó Péter, a középiskolai Internet-program felelôse egy NJSZT-rendezvényen ismertette az érdeklôdô középiskolai tanárokkal a projekt lényeges elemeit.
Minden hazai középiskola, beleértve az alapítványi és az egyházi intézményeket is, jelenlegi számítástechnikai felszereltségétôl függetlenül kap egy "egységcsomagot", amely tartalmaz egy nyolc számítógépbôl álló Internet-laboratóriumot, egy 64 kbit/s sávszélességű kommunikációs vonalat és központi oktatási anyagot az Internet használatához. Ezenkívül az iskolák Web publikációs eszközökhöz jutnak, amelyek segítségével bemutatkozhatnak az Interneten.
A késôbbiekben a projekt keretén belül létrehoznak és üzemeltetnek egy közoktatási elosztott adatbázist, és a program fontos eleme a középiskolai tanárok képzése, illetve továbbképzése. A hálózatot monitoringrendszerrel látják majd el, ezzel az Internet-oktatás elôírt paramétereit figyelik, teszteket végeznek, statisztikákat készítenek. A hálózathoz egy vagy több tartalomszolgáltató szerver csatlakoztatását tervezik, innen különbözô információkhoz, oktatási anyagokhoz lehet majd jutni. Ugyancsak a mai elképzelések szerint az Internet-hálózatot sem idôben, sem egyéb módon nem fogják korlátozni, ezt maguk az iskolák tehetik meg például különbözô szoftverek segítségével. A program fontos része, hogy a rendszert tartalommal töltsék fel, ezen a területen még vannak fehér foltok, tisztázandó szerzôi jogi kérdések, terjesztési problémák és egyéb megoldandó feladatok, például nincs kialakult módszer az oktatási anyagok elkészítéséhez.
Fontos az iskolák fenntartóival, többnyire az önkormányzatokkal közösen indítandó tanárképzés is, ami három lépcsôben történik majd: a teljesen tájékozatlan magyar-, történelem- stb. tanárok alapszintű képzése, egy alaposabb ismereteket nyújtó tanfolyam ugyancsak kivülállóknak, amelynek elvégzése az informatikai pótlék folyósítására is jogosít, valamint az informatikatanároknak szánt rendszergazdaszint azoknak az informatikatanároknak, akik a késôbbiekben az iskolájukban a rendszert kezelik. Akár nyolc-tízezer tanár felkészítésére is sor kerülhet. A képzésre vállalkozó intézmények pályázhatnak Internet-központok, azaz 20-30 ember oktatására alkalmas laboratóriumok felállítására - ezekbôl várhatóan országszerte 30-40-re lesz szükség. A továbbképzés 90 százalékát finanszírozzák az önkormányzatok és a minisztérium, a maradék a résztvevôk költsége.
Mindezt nyílt, közbeszerzési pályázatok formájában bonyolítják, hamarosan megjelennek az elsô tenderkiírások a Közbeszerzési Értesítôben. A projektrôl aktuális információk találhatók az MKM honlapján, a www.mkm.hu címen.
Szekeres Zsuzsa
