Új Matáv-irodák

Februárban Budapest XI. kerületében megnyílt a Matáv legújabb, s egyben a Budai Távközlési Igazgatóság utolsóként átadott ügyfélszolgálati irodája. A Vásárhelyi Pál utca 4-6. szám alatt található korszerű iroda a Lágymányos Távközlési Centrumhoz tartozik. Török Ferenc, a Centrum vezetôje beszámolt arról, hogy a XI. kerület jelentôs, valamint a XII. kerület kis részét magában foglaló lágymányosi területnek jelenleg mintegy 54 ezer elôfizetôje van. Az öt-hatszáz várakozót március végéig bekapcsolják, s utána már ténylegesen kínálati piacról beszélhetünk. Idén 9500 számcsere várható a területen, részben a régi központ kiváltása (harmadik negyedév), részben pedig az ikerállomások megszüntetése miatt.

A Budai Távközlési Igazgatósághoz bekapcsolt elôfizetôk száma január 1-jén meghaladta a 360 ezret (beleértve az igazgatósághoz tartozó Balassagyarmatot, Szentendrét és Biatorbágyot is). A nyilvántartott várakozók száma 14 ezer volt, a tényleges szám azonban ennél valószínűleg kisebb (megszűnt cégek stb.). Januárban 2900-an kaptak telefont a budai igazgatóság területén. Utoljára Óbudán valósul meg a fôváros budai oldalán a kínálati piac. Az idei év egyik fô célkitűzése az üzleti kommunikációs szolgáltatások felfuttatása.

Március 7-én Érden is új irodát adott át a Matáv, azaz a szolgáltatások javításához már Érden is kulturált ügyfélkiszolgálás társul.


Telecomputer
2. évfolyam, 4. szám, 1997. március 10.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.