Hagyományosan elôkelô helyet foglalnak el a világ matematikustársadalmában a magyar matematikusok. Képzésükben, a tehetségek kiválasztásában nagy szerepe van az Arany Dániel által több mint száz éve alapított Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapoknak is. Európa egyik legrégebbi matematikai folyóirata három éve ünnepelte századik születésnapját. A mutatványszám 1893 decemberében jelent meg, s lapot a háborús éveket leszámítva mind a mai napig rendszeresen kézhez kapják a matematika iránt érdeklôdô középiskolások.
Az eredeti cél - amely lényegében napjainkig nem változott - gazdag példatárat adni a tanulók és a tanárok kezébe. A lap 1959 szeptemberétôl állandó fizika rovattal bôvült. Ma a KöMaL-nak becézett lapot az Eötvös Loránd Fizikai Társulat adja ki, körülbelül hatezer példányban, évente kilencszer. A pontversenyeken kitűzött feladatokra három-négyezer középiskolástól érkeznek megoldások évente. A lapban megjelenô példák megoldását pontokkal értékelik, a pontversenyen nyerni, helyezést elérni igen komoly rangot, matematikai tehetséget, tudást jelent.
Ebben a nagy múltú kiadványban jelent meg nyomtatásban elôször sok késôbbi híres matematikus, fizikus, illetve más területen dolgozó tudós neve, mint például Budó Ágoston, Erdôs Pál, Fejér Lipót, Hajós György, Kônig Dénes, Turán Pál és még sokan mások, akik ifjú korukban a KöMaL feladatait oldották meg. A mai feladatmegoldók közül sokaknak már a szülei, nagyszülei is szorgalmasan küldték a pontversenyekre a megoldásokat Magyarországról és a határon túli iskolákból is. Az utóbbi években két angol nyelvű különszámot is készítettek az angol nyelvterületrôl érdeklôdô diákoknak. Komoly igény lenne rendszeres angol nyelvű kiadványokra is, ám ez meghaladja a kiadó anyagi lehetôségeit.
A Művelôdési és Közoktatási Minisztérium és az OMFB támogatásával, valamint a SZÜV Rt. közreműködésével nemrégiben elkészült a folyóirat százéves anyagának - 1893-tól 1993-ig - CD-ROM-os feldolgozása. Középiskolai és fôiskolai matematikatanárok munkacsoportja végezte a témaköri besorolást, kódolást. A program használói 15 ezer matematikapélda közül választhatnak témakörök, megjelenési idô, korcsoport, illetve megoldók és ezek tetszôleges kombinációi alapján. A CD-ROM-on a KöMaL füzetek képi formában jelennek meg. Ennek a technikának köszönhetôen a képek kinyomtatva jobb minôségűek lesznek, mint az eredetiek, hátrány viszont, hogy a képek betöltésére néhány másodpercet várni kell.
Oláh Vera, a lap fôszerkesztôje elmondta, hogy tervezik az 1959 utáni fizikarovatok és az 1993 után megjelent számok anyagának feldolgozását és egy angol nyelvű változat kiadását is, ám pillanatnyilag az is kétséges, mibôl finanszírozzák a folyóirat idei kiadását.
Rengeteg érdekes példát és szellemes megoldást tartalmaz a jubileumi CD-ROM, amelybôl minden magyarországi és néhány határon túli középiskola ingyen kapott egy-egy példányt. A matematika iránt érdeklôdô diákok közül sokan megvásárolták azért, hogy otthon is böngészhessenek a feladatok között. (A kétkötetes CD-ROM a szerkesztôségben és a SZÜV Computer-M számítástechnikai szaküzleteiben kapható, ára áfa nélkül hatezer forint.)
Ma már a KöMaL aktuális számának matematika- és fizikafeladatai, valamint a pontverseny állása angol nyelven az Interneten is hozzáférhetô, és a versenyzôk elektronikus úton is beküldhetik megoldásaikat. A szerkesztôség reméli, hogy bekapcsolódhat a közoktatás Internet-hálózatának elôkészítésébe, mert ha a középiskolákból Internet-csatlakozáson keresztül megfelelô szoftverrel képletek, ábrák is továbbíthatók majd, akkor a százéves folyóirat feladatbeküldési folyamata teljesen modernizálható lenne, ami az Internet-projektnek egy hasznos alkalmazása volna.
Szekeres Zsuzsa
