Lakihegyi hub kicsiknek

Új műholdas földi állomást helyezett üzembe február végén a Hungaro DigiTel. A Lakihegyre telepített hubot az egyesült államokbeli GE Capital Spacenet szállította. A VSAT-szolgáltatást nyújtó Hungaro DigiTel eddigi ügyfeleit egy AT&T Tridom gyártmányú földi állomással szolgálta ki. A második hub üzembe helyezését az tette szükségessé, hogy egyes ügyfelek igényei kisebb átviteli kapacitású, következésképpen olcsóbb megoldásokkal is kielégíthetôk. A jövôben mindkét rendszer párhuzamosan üzemel (külön beltéri egység, közös antennarendszer).

A Budapest Banknál telepítendô százhúsz végpontos hálózatot például már kifejezetten a GE hubra tervezték. Szintén a GE rendszerén működik a Total-benzinkutak hálózata. Ez utóbbi abból a szempontból is figyelemre méltó, hogy egyike azon, ma még ritka megoldásoknak, ahol a felhasználói szoftvert kifejezetten a műholdas kommunikációra fejlesztették. Heszberger Antal vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy egyre több olyan POS terminál kapcsolódik hálózatba, amelynek forgalma nem indokolja a nagy átviteli kapacitást. Összehasonlítva a GE és az AT&T rendszerét, megállapítható, hogy a kisebb kapacitású, de természetesen az igények növekedésével rugalmasan bôvíthetô rendszerrel 25-30 százalékos költségmegtakarítás érhetô el.

A Hungaro DigiTel hatéves múltra tekint vissza. Alaptôkéje 972 millió forint, tulajdonosai az Antenna Hungária (52 százalék), a portugál Marconi (46 százalék), a Távközlési Innovációs Intézet és a Műszertechnika Holding. Magyarország elsô kísérleti hubját 1991 ôszén a Hungaro DigiTel helyezte üzembe. Jelenleg mintegy hatszáz VSAT-terminált üzemeltet, ügyfelei az OTP, a Giro Rt., az ÁB Aegon, a Total, a Metro és a Skála Áruházlánc, a Julius Meinl, az Aral és a Fôtáv. A harmincfôs társaság tavalyi forgalma meghaladta az 500 millió forintot.

A jövôrôl Konkoly Thege Dezsô kereskedelmi és eladási igazgató elmondta, hogy 512 végpontra nyújtottak be ajánlatot, amelyek között külföldiek is szerepelnek. Jelenleg kizárólag interaktív VSAT-szolgáltatással foglalkoznak, de tervezik az egyirányú, úgynevezett broadcast technológia bevezetését is. Konkoly Thege Dezsô a VSAT-szolgáltatás magas minôségi színvonalának megtartása mellett mindenképpen megfontolandónak tartja a szolgáltatási kör kibôvítését, azaz a több lábra állást.

Mallász JuditA VSAT (Very Small Aperture Terminal) olyan műholdas kommunikációs technológia, amely a végfelhasználók számára egészen kis méretű - 1,2-1,5 méter átmérôjű - antennák használatát teszi lehetôvé. A hálózat tipikusan csillagtopológiájú, amelyben a központi szereplô a szolgáltatónál üzemelô központi földi állomás, a hub. Ennek feladata a forgalom szervezése, az információ továbbítása, a jelek felerôsítése és a hálózat felügyelete.


Telecomputer
2. évfolyam, 4. szám, 1997. március 10.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.