Előbb a viszonteladóknak, majd a végfelhasználóknak tartottak bemutatót a Novell Magyarország munkatársai január végén. Szittya Tamás igazgató ismertette az IntranetWare legfontosabb szolgáltatásait, tulajdonságait. Előadásából kitetszett, hogy a Novell több értelemben véve is nyíltságra törekszik. Nyílt abban, hogy a rendszer egyre több fejlesztő környezetben készült alkalmazást képes fogadni és futtatni. De nyílt abban is, hogy - biztonságos módon, az illetéktelen belépés ellen védekezve, az adatok biztonságáról gondoskodva - támogatja a távoli bejelentkezést is mind kétoldalú kapcsolatként, mind pedig az Internetről. Szó volt az előadásban a költségekről.
A Gartner Group piackutató adataira támaszkodva azt emelte ki Szittya Tamás, hogy a teljes hálózati költségeknek - felállítás, fenntartás - mindössze három százalékát teszi ki az Intranet Ware ára, ugyanakkor központosított szolgáltatásai révén viszonylag olcsón megoldható vele a hálózati adminisztráció. Az már látszik, hogy a nagyvásárlók körében sikert aratott a tavaly ősszel megjelent rendszer. A kisebb szervezetek számára szükségesnek látszott egy kisebb, olcsóbb változat kibocsátása, olyané, amely érzékenyebben, finomabb lépésekben képes követni a növekedést. A Kisvállalkozási IntranetWare alapváltozata öt felhasználó egyidejű kiszolgálására képes, s a számuk akár egyenként is növelhető. A teljes rendszert igyekeztek úgy kialakítani, hogy nemcsak hálózati szakemberek, hanem a számítógépet eszközként használók is tudják telepíteni, kezelni, a felhasználók engedélyeit kiadni, módosítani benne.
Két, a Novell-felhasználók számára hasznos szolgáltatás is beindult a közelmúltban Magyarországon. Az egyiket a ProfiTrade tartja fenn, itt hiba esetén adnak két órán belül megoldást előfizetőknek. A másik a GreenRiver IntranetWare vonal általános információszolgáltatás, melyre a VAR Kft.-nél lehet jelentkezni, ahonnan drótleveles vagy postai úton juttatják el az érdeklődőknek a legfrissebb Novell-híreket.
