Néhány sorban

Készpénz helyett * 1997-ben a POS-terminálok vásárlását az állam 75 százalékban, illetve maximum 75 ezer forinttal támogatja. A beruházás előtt állókra gondolva a Cardnet egy POS-pénztárgépkonfigurációt mutat be. Németországból érkezik a kiállításra egy olyan egyszerű terminál, amely home banking intézésre alkalmas, és modemen keresztül kapcsolódik a telefonhálózatra. Lesz ezenkívül vevőösztönző chipkártyás rendszer, elektronikus pénztárca (a Cardnet a francia GemPlus kártyagyártó céggel áll kapcsolatban), a Verifon POS-terminálok internetes szolgáltatásai, különféle helyi hálózati megoldások, valamint rádiótelefonos és ISDN-kommunikáció. Mindezek megtekintése és kipróbálása közben - a készpénzkímélő megoldások demonstrálására - a belépőjegy mágneskártyáját használva egy pohár Coca-Colát ad a szomjas látogatónak a standon elhelyezett automata.

Üzleti kavalkád * A Matáv száz négyzetméteres standján elsősorban a kiemelt ügyfelekhez szólnak. A kiállításon három standon helyeznek el EDI-terminálokat, s az ezek közötti összeköttetésen mutatják be az adattovábbító rendszert. Ezúttal sem maradhat el az ISDN, melyen közvetlen beválasztásos alközpont, videokonferencia, G4 csoportú telefax, POS-terminál, kamerával felszerelt, távolról figyelemmel kísérhető őrző-védő rendszer, valamint Internet-hozzáférés működik. A harmadik hangsúlyos téma a zöld- és a kékszám. Az ingyenesen, illetve helyi tarifáért hívható telefonszámok a bankoknál is jó szolgálatot tehetnek, például a home banking szolgáltatásnál. A tervek szerint a Banktech látogatói ISDN-en szervezett videokonferencia-vitafórumon vehetnek részt. A Matáv standja lenne az egyik helyszín, távolról pedig a Budapesti Értéktőzsdéről és a Pénzügyminisztériumból kapcsolódnának be az eszmecserébe - természetesen hanggal és képpel egyaránt.

Spekulálhatunk * Tőzsdei ismeretek széles körű terjesztésére vállalkozik a Teledatacast Kft. A cég a televízió műsorai alatti adatsugárzással foglalkozik, s ezúttal a különféle befektetési formákkal, tőzsdei spekulációkkal kapcsolatos információkat kívánja távoktatási formában az érdeklődőkhöz eljuttatni. Az adatok dekóderrel kiegészített személyi számítógéppel vehetők. Az anyag statikus része alapinformációkat tartalmaz, egy kurzus három-hat hónapig tart. A dinamikus rész a tőzsdei és egyéb gazdasági folyamatokat követi, bevonva a résztvevőket egy gyakorlati "játékba". Az érdeklődők a valós életből kapják a feladatokat, majd másnap megtudhatják, hogy nyertek vagy veszítettek volna, ha valóban a tőzsdére mennek. Adorján György, a Teledatacast ügyvezető igazgatója úgy véli, hogy a tőzsdei információk elsajátítására ideális forma az egy pontból több pont felé történő adatsugárzás. Óriási előny, hogy a kisugárzott adatok akár percenként frissíthetők, így a tanfolyam résztvevői mindig napra-, sőt percrekész információkkal dolgozhatnak. A Banktechen a tőzsdei távoktató program demóváltozatával ismerkedhetnek az érdeklődők.

A szó nem száll el * Digitális, sokcsatornás hangrögzítőjének korszerű hardverre épülő új, kisméretű változatával képviselteti magát a Banktechen a DSR Mérnöki Iroda. A saját fejlesztésű eszköz több telefonvonalon folyó beszélgetést rögzít egy időben, majd naplózza a hívásokat. Mód van akár több ezer órás hanganyag tárolására, igény esetén visszakeresésére. A berendezés korábbi változatai többek között számos bankban, a mentőknél, a rendőrségen és a tűzoltóságnál működnek.

Ügyfélirányító rendszer * A QMS (Queue Management System) ügyfélirányító rendszert általában nagy ügyfélforgalmat bonyolító helyekre telepítik. A Rolitron Informatika Kft. és a Digiterm Kft. által a Banktechen is bemutatott rendszer célja, hogy csökkenjen a felesleges sorban állás. Az ügyfelek érkezéskor hívószámot kapnak a bejáratnál elhelyezett sorszámkiadó automatától a kívánt szolgáltatás elintézéséhez, az ügyintézők pedig az asztalukon lévő intelligens kezelőegység képernyőjéről tájékozódhatnak az ügyfélforgalom pillanatnyi helyzetéről, és innen kezdeményezik az ügyfelek hívását is, amit hangjelzés kísér. A vezérlő számítógép gyűjti az ügyfélforgalomra jellemző adatokat, ezek segítségével összesítések, statisztikai kimutatások készíthetők, és megtervezhető a szervezet optimális működése. Bemutatják a már ismert valutaárfolyam- és kamat-kijelző táblákat is; újdonság a nagy fényerejű kirakati változat, megjelentek a lakossági devizaszám-kijelzők mellett a lakossági betétkamat-kijelző táblák.

Nyomtató csillagok * A HRP az utóbbi pár évben hazánk egyik legnagyobb számítástechnikai disztribútorcégévé nőtt, milliárdos forgalommal. A cég jó tíz évvel ezelőtt vált széles körben ismertté a magyar vásárlók előtt, amikor is a japán Star cég nyomtatóival megjelentek, és remek reklámkampánnyal rövid időn belül jelentős piaci részesedést is szereztek, megtörve az addigi piacvezető egyeduralmát. S bár azóta számos márka képviselőjévé vált a HRP, a Star-nyomtatók természetesen továbbra is ott szerepelnek kínálatában. A Star évről évre megújuló termékskálával a pénzügyi szektornak is jelentős szállítója, csakúgy, mint a gyógyszertáraknak, a postahivataloknak, az áruházaknak. Strapabíró blokknyomtatóit ezerszámra használják országszerte, s az utóbbi időben jelentősen nőtt a kereslet a digitális kijelzővel és pénztárfiókkal kiegészített számlanyomtatók iránt is. A Star nyomtatómechanikái sokféle berendezésbe beépíthetők, pl. benzinkutaknál, árusítóautomatákba, bankterminálokba, jegykezelő automatákba stb.


Telecomputer
2. évfolyam, 2. szám, 1997. február 10.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.