A Postabank a Banktech kiállításon mutatja be a lakossági ügyfeleknek szóló, a közeljövőben bevezetendő teleinfo szolgáltatás kísérleti rendszerét. Egy telefonos információszolgálatról van szó, amely menürendszerrel működik, és ki-ki lekérdezheti a folyószámlájával kapcsolatos információkat, érdeklődhet az aktuális árfolyamokról, valamint a bankautomatákról. Tervek szerint később vállalati számlavezetők is információkhoz juthatnak ezen a rendszeren keresztül.
Völgyi Gábor, a Postabank informatikai központi igazgatóságának főosztályvezetője elmondta, hogy megtekinthetik az érdeklődők az évek óta működő PC-banking, más néven home-banking üzletág működését, ahol a vállalati számlavezetők kaphatnak adatokat számlájukról, kezelhetnek tranzakciókat telefonvonalon keresztül egy modem és egy PC segítségével. Ma már közel ezer cég veszi igénybe ezt a szolgáltatást, mert mind a bank, mind az ügyfél számára kényelmes, ugyanakkor a többszintű jelszóvédelem és egyéb adatvédelmi konstrukciók miatt biztonságos. A bank rendszerébe például nem lehet ily módon közvetlenül belépni, ugyanis minden nap egy külön gépre töltik a szükséges adatokat, ezzel lép kapcsolatba az ügyfél.
Két videofilmet is lejátszanak az érdeklődőknek a kiállí1táson a Postabank szakemberei. Egyik egy nagy lakossági rendszer háttérfeldolgozásáról szól, bemutatja, hogyan kerülnek számítógépbe a Postabank kézzel kitöltött csekkjei OCR (karakterfelismerő) technika segítségével. A csekkfeldolgozást néhány éve 80-100 ügyintéző végezte két műszakban. Akkoriban 30-50 ezer tranzakciót kellett kezelni, ma a napi tranzakciók száma százezer körül van, csúcsidőszakban pedig akár a duplájára is nőhet. A bankban üzembe állított készülék óránként több tízezer, kézzel kitöltött csekket képes beolvasni, és csak a gép számára értelmezhetetlen számoknál kell emberi beavatkozás. Ráadásul az archivált adatok könnyen és gyorsan visszakereshetők, ilyen igény esetén nem kell poros raktárakban keresgélni.
Ugyancsak videofilmen mutatja be a Postabank a bankautomaták működését. A pénzintézet száz saját tulajdonú bankautomatáját részben a bankfiókokban helyezték el, de forgalmasabb helyeken is megtaláljuk őket, sőt nagyobb cégeknél is, amelyek dolgozóik fizetését Postabank-számlára utalják. A Postabank-kártyák természetesen számos más bank kártyaautomatáiban is használhatók.
Szekeres Zsuzsaf
