Hazai pályázó az URH-FM-tenderre

Tavaly decemberben négy országos URH-FM rádióadó-hálózat kiépítésére hirdetett pályázatot az Antenna Hungária. A nemzetközi tenderen több világcég - mint például a japán NEC, a német Rohde & Schwarz, az angol Marconi vagy az egyesült államokbeli Harris - mellett egy hazai társaság, az Antenna-BHG Adástechnikai (ABA) Kft. is részt vesz. Az összességében több száz millió forint értékű beruházás hatvanhárom 1-10 kilowatt teljesítményű adó, valamint az antennarendszerek szállítására és telepítésére vonatkozik.

Az ABA Kft. 1, 2 és 3 kilowattos saját fejlesztésű és gyártású adók szállítására és telepítésére, valamint az antennák gyártására és felszerelésére adott be pályázatot. Az előbbi témában önállóan, az utóbbiban a Kathrein német céggel közösen indult. Gampel István ügyvezető igazgató úgy véli, hogy a műszaki paraméterek és az ár tekintetében állják a versenyt a külföldiekkel, egyedül a finanszírozásban kínálhatnak kedvezőbb feltételeket a konkurensek. Tény, hogy az eredmény 1997-re és 1998-ra meghatározó a társaság életében, hiszen az ABA Kft. fő profilját képező URH-FM rádióadók, a kis és közepes teljesítményű tévéadók és átjátszók, valamint a különböző antennák és antennarendszerek fő potenciális hazai megrendelője az Antenna Hungária.

Magyarországon az adástechnikai berendezések gyártása hatvanéves múltra tekint vissza. A Standard, az EMV, a HTV és a BHG cégek nevével fémjelzett terület a ‘80-as évek végén, ‘90-es évek elején egyre jobban elsorvadt, a profilt a teljes megszűnés fenyegette. A BHG az Antenna Hungária akkori vezetőiben talált partnerre, és 1994 májusában 170 millió forintos törzstőkével megalakult az Antenna-BHG Adástechnikai Kft. A százötven fős társaság harminc fejlesztője 1995-ben elkészült új generációs, tranzisztoros URH-adóberendezés-családjának első, 3 kilowattos tagjával, amelyet azóta az egy és két kilowattos adók követték. A hazai tenderen való sikeres szereplés referenciául szolgálhat a külföldi piaci megjelenéshez is.

Mallász Judit


Telecomputer
2. évfolyam, 2. szám, 1997. február 10.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.