A számítógépben az adatok sokféleképpen következhetnek egymás után. Az, hogy egy adatrendszer, adatbank, adatbázis létrehozásánál melyik megoldást választják az adatbázis-tervezők, a rendelkezésre álló eszközöktől és a felhasználás elsődleges módjától egyaránt függ. Nem volt mindig így.
A kezdet kezdetén az adatokat nem is lehetett másképp a számítógépnek átadni, mint sorban egymás után, például ahogy a lyukszalagon vagy telexszalagon sorakoztak. Ez a szekvenciális tárolás, amely elsősorban ott hasznos, ahol többnyire nem egyedi, hanem származtatott adatokra van szükség. Ilyen alkalmazás a vezetői információs rendszer, amely a helyzet áttekintésében, következtetések levonásában segíti a felhasználót, különféle statisztikák készítésével, grafikus ábrázolásukkal.
A napi munkában használt adatbázisok többségénél azonban a felhasználónak egyedi adatokra van szüksége, a könyvelésnél számokra, a személyzeti munkában az alkalmazottak adataira, a raktárban az egyes cikkek készletére és arra, melyiket hol találja meg. Ilyen adatbázisok alapján készülnek a telefon-, gáz- és egyéb számlák, az élelmiszer-kereskedelemben a szállítólevelek, a bankokban a folyószámla-kivonatok.
Ezekben az egyedi lekérésekre optimalizált adatrendszerekben a betáplált adatok már nem aszerint vannak sorban egymás után, ahogyan beérkeztek, hanem valamilyen más, inkább a közöttük való keresést, az újabb adatok gyors beillesztését segítő módon. Sőt annyi mindenre kell figyelni az elkészítésükkor, hogy a könnyebb áttekinthetőség végett külön határozzák meg bennük az adatok fizikai elhelyezését, azt, ahogyan például egy mágneslemezen követik egymást, és a logikait, azt, ahogyan a programok eligazodnak közöttük. A mellérendelés - relációba hozás - ez utóbbi, logikai szinten ma az egyik legelterjedtebb módja az adatok összerendezésének. Érdekes, hogy korábban, amikor az adattárolók már lehetővé tették az adatok összevissza keresgélését, először az alá-fölé rendelő, hierarchikus szerkezetű adatbázisok terjedtek el, s a mellérendelés csak később alakult ki, terjedt el.
A mellérendelő vagy - az angol után elterjedt szóval - relációs szerkezetű adatbázis táblázatokból épül fel. A táblázat minden oszlopában sorra valaminek ugyanazok a jellemzői követik egymást. Vegyünk például egy névsort. Az első oszlopba kerüljön a vezetéknév, a másodikba az utónevek, a harmadikba a születés helye, a negyedikbe a születés dátuma, az ötödikbe a lakcím. Ez a regiszter, ha beírjuk a számítógépbe, már egy relációs adatbázis.
Tovább bonyolítható az adatbank, ha különféle szempontok szerint készítünk táblázatokat az emberekről, s később ezeket együtt használjuk. Legyen például egy másik táblázatban a név mellett a telefonszám és a foglalkozás. A két táblázat összevetésével - a nevek mint közös azonosítók szerinti összekapcsolással - megtudhatjuk, az egyes lakcímeket milyen szám tárcsázásával érhetjük el telefonon.
Ha táblázat, akkor számolótábla: Quattro Pro, Lotus 1-2-3, SuperCalc, Excel és még jó pár ilyen program létezik, s valóban, ezekkel a programokkal egészen jól kezelhető a kisebb, ritkán változó adathalmaz, például éppen a címlista, telefonregiszter. Ez azonban inkább csak szükségmegoldás, még PC-n is, hiszen egyre több olyan fejlesztő rendszer van, amellyel kis gyakorlattal bárki össze tud magának állítani egy kedve szerint való adatbázist. A legelterjedtebb ezek közül a Microsoft Access, de alapszinten könnyen megtanulható és apróbb házi adatbázisok építéséhez jól használható például a Centura (korábban Gupta), vagy a CA Visual Objects is.
Az elsősorban nagyobb rendszerek építéséhez ajánlható mellérendelő adatbázis-kezelők közül Magyarországon a legelterjedtebb a Magic és az Oracle, de számos egyéb termék is jelen van a piacon, köztük az Informix, az Ingres, a Sybase és a Vmark uniVerse is.
A szokásos szóhasználat szerint a relációs adatbázis táblázataiban a sorokat rekordnak, az oszlopokat mezőnek nevezik. Ez a szóhasználat rejtetten feltételezi, hogy az adatbázisban betűkkel és számokkal leírható és olvasásra szánt információ van. Ezek a strukturált adatok, amelyek között könnyű a keresés, mára kialakultak azok az algoritmusok, amelyekkel villámgyorsan lehet egy-egy adatot megváltoztatni, összetett feltételrendszernek megfelelő rekordokat kikeresni.
Napjainkban azonban egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert a strukturálatlan adatok, a szövegek, dokumentumok, a képi és a hangzó információ. Az ezek közötti, az emberi gondolkodáshoz illeszkedő asszociatív keresés még korántsem megoldott, bár van előrelépés.
Tavaly jelent meg például az Informix Illustra, amely már képes úgy elhelyezni egy adatbázisban képeket, hogy azok között nemcsak az állománynév vagy a leírás, de részletek alapján is keresgélni tud a felhasználó. Fejlődés elsősorban ebben az irányban várható, az adatbázisok egyre alkalmasabbak lesznek a gyors és bonyolult szempontok szerinti visszakeresésre.