Interaktív telefonos szolgáltatóközpontot hozott létre a Westel Rádiótelefon Kft. és az izraeli Telemesser. Az egyesült államokbeli Comverse Technology berendezésére építve a Telemesser közel félmillió dollár értékû szoftvert telepített a Westel központjába, amely így alkalmassá vált különféle értéknövelt szolgáltatások nyújtására. Az együttmûködõ felek a TeleWestellel alapvetõen négy piaci szegmenst céloznak meg. A kormányzati intézmények számára segítséget jelenthet, hogy a közérdekû információkat hangpostafiókokban helyezik el, ahonnan azok nyomógombos telefonkészülékkel lekérdezhetõk. Hasonlóképpen közölhetnek információkat a telefonon érdeklõdõkkel a közszolgálati intézmények is. Az üzleti szféra például marketingakciók során veheti igénybe a TeleWestelt. Végül, de nem utolsósorban a médiára számítanak a szolgáltatók (például szavazások). A rendszer egyik elsõ felhasználója a Magyar Televízió volt. Azok, akik a Ki mit tud? versenyzõire telefonon adták le szavazataikat, a TeleWestellel léptek kapcsolatba (120 ezren voltak, szemben azzal a kétezer emberrel, aki levélben szavazott).
A szolgáltatóközpont 850 órás hangmennyiség tárolására, illetve maximum 240 egyidejû hívás fogadására alkalmas. A TeleWestel vonalai bárhonnan az országból egységes Westel-tarifáért hívhatók. Mód van arra is, hogy az elõfizetõk zöld számot rendeljenek, azaz a hívónak ingyenes legyen a telefonálás.
Vámos-Hegyi Attila, a szolgáltatóközpont vezetõje elmondta, hogy azok a karitatív, non-profit szervezetek, amelyek még 1996-ban szerzõdnek a Westellel, fél évre ingyen vehetik igénybe a szolgáltatást. A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy Izraelben - ahol többéves múltra tekintenek vissza az interaktív telefonos rendszerek - napi 500-600 ezer hívást regisztrálnak. Mivel világviszonylatban terjednek a hasonló megoldások, a jövõben a szolgáltatóközpontok egymás közötti kommunikációjára is számíthatunk.
