Szeptember 1-jétõl új ember, Drajkó László Magyarországon a Compaq vezetõje, aki korábban a Novell képviselet vezetõjeként dolgozott, s ott szerzett számítógép-hálózatos tudása pontosan illeszkedik a Compaq új stratégiájába. Most elsõsorban arra voltunk kíváncsiak, hogy a Compaq - és az új vezérigazgató - mit tesz és mit nem tesz világpiaci vezetõ, és a magyar PC-piacon elfoglalt második helyének megõrzése, erõsítése érdekében.
- A Compaq a világ ötödik legnagyobb számítógép-gyártója, 16 milliárd dolláros évi forgalommal. Feltett szándékunk, hogy ezt az ezredfordulóra legalábbis megháromszorozva felkerüljünk a harmadik helyre. Erre meg is van minden lehetõségünk. Elsõk vagyunk az asztali gépek piacán. De vezetünk az Intel processzoros kiszolgálók piacán is: nemrég adtuk át az egymilliomodik szervert. Ami pedig e két pontból kliens-szerver rendszert csinál, jelképesen a kötõjel, az a számítógéphálózati eszköz. Megindult a kapcsolatépítés, megvettük a Thomas Conrad és a Networth céget. Véleményem szerint ahogy az útválasztó alapszinten tömegtermékké válik, úgy lesz érdeke például a Cisconak, hogy fejlesztései jelen legyenek a berendezésekben akkor is, ha más gyártja. Ezért van együttmûködés a Compaq és a Cisco között. A mi szempontunkból a közhálózat szerverek összekapcsolásaként alakul ki, a felhasználó számára láthatatlanul. Egyformán partnerünk a Microsoft és a többi hálózati szoftverszállító, köztük a Novell. Februárban elsõként megkezdtük a szerverek felszerelését világhálós Web-szerverrel, ingyen.
- Tehát a tervezett hatalmas forgalomnövekedést hálózati termékekkel alapozza meg a Compaq?
- A hálózat fontos forgalomnövelõ üzletág, de az alaptevékenység a számítógépgyártás, ahol szintén van terjeszkedési lehetõség. Nagy teljesítményû, több Intel Pentium Prós, Windows NT-s grafikus tervezõi, multimédia-fejlesztõi munkaállomásainkkal elsõként, mindenkit megelõzve már a piacon vagyunk.
- Jelenti-e a hálózati eszközök felvétele azt, hogy a jövõben a Compaq megoldásszállítóként is fel kíván lépni?
- Az indirekt értékesítés bevált. Azzal lettünk a világ legnagyobb számítógépgyára. Ezen nem kívánunk változtatni. A partnereinket segítjük egyre jobban abban, hogy a felhasználót kiszolgálják.
- Egyike volt a Compaq a Veszprémben megtartott informatikai diákolimpia támogatóinak. Ötszáz gépet adtak kölcsön. Hova kerültek a verseny után?
- A versenyre 75 megahertzes pentiumos modelleket adtunk kölcsön, és adtunk el az esemény után mélyen leszállított áron. A oktatásügynek nem volt pénze még azokra a gépekre sem, amelyeknek a helyére ezek kerültek. Pedig szükséges volna, hogy kialakuljon a másodlagos oktatási piac, amelyben a vállalatok a világban megszokott módon két-három évenként cserélik a számítógépeket, s a régi, legfeljebb erkölcsileg avult modellek bekerülnek az iskolákba, teleházakba. Hogy az informatika ne csak az elitképzésben lehessen jelen. Aki nem a reális jövõre készíti fel, hanem arra, amit valamilyen ideológia alapján ideálisnak tart, becsapja a fiatalságot. Egyetlen lehetõségünk van, ha a technikai fejlõdéssel lépést tart az iskola.
- Megtérül egy ilyen támogatás?
- Sajnos nem. Magyarországon a nagy, neves cégektõl támogatást kérnek, de amikor vásárolnak, akkor a legolcsóbbat, a névtelent veszik. Olcsó géphez viszont nincs háttér, garancia. A Compaq azzal köt javítómûhelyi szerzõdést, aki vállalja: a hibás szerver a bejelentést követõ két órán belül újra mûködik. Aki olcsón vásárol, az sokat költ javításra. Aki Compaqot vesz, az három évig semmit.
- Milyen a gazdasági környezet a Compaq szempontjából?
- Két éve megállt Magyarországon az informatikai piac, és ha nem lesz változás, informatikában is úgy fogunk kinézni, mint az autóknál: olyan lesz az ország mint a roncstelep. Végig kellene vinni a megszorításokkal elkezdett folyamatot. Nõnie kellene a befektetéseknek. A közbeszerzés szabályozóin is változtatni kell. A tendereken azt nézik, hogy a pályázó mindent befizetett-e, de azt már nem, hogy a kínált eszköznek van-e MEEI engedélye. Ha a kormányzat csak adózott, legális terméket vásárol, az nem csak az adóbevételt növeli, de hozzájárul a gazdaság egészséges fejlõdéséhez is. Az illegális import visszaszorítása az árak kiegyenlítõdését hozná magával. Ha nincs irreális különbség a legolcsóbb és a neves gyártók által szállított drágább termékek ára között, akkor többen döntenek a megbízható áru mellett.
- Csak a kormányzaton múlik? Milyen a Compaq viszonteladói hálózata, javítási, tanácsadási háttere Magyarországon?
- A hálózat nagyon jó, viszonteladókon keresztül jelen vagyunk szinte az egész országban. Van tizenhét közvetlen partnerünk, és mintegy hatvan közvetett viszonteladónk. A harmadik szint az eladástól elválasztott javítóhálózat. A Compaq a megszorításokig a piac általános növekedésénél gyorsabban növelte eladásait. Három éve tapasztalható megtorpanás, mintegy 9 százalék a piaci részesedésünk. Értékben a forgalom a piac nagyságának megfelelõen változik. Határozott piacpolitikára törekszünk. Két piacon kívánunk jelen lenni, a nagyfelhasználóin és a középszinten. Az otthoni számítógép-használókat és az egészen kis szervezeteket nem kívánjuk külön megcélozni a piacon. Arra törekszünk, hogy a nagyfelhasználóknak beszerzési tanácsot adó cégek és a Compaq számítógépeket értékesítõ, illetve javító vállalkozások hálózata alakuljon ki. Ilyen felállásban, hármas összefogásban nyerték el partnereink az elsõ magyarországi Compaq-SAP projektmegbízást. Ebben ott van az SAP magyarországi rendszerintegrátora, ott van egy hardverszállító és ott van a szerviz is. A vevõ az MVM tröszt, ahol az elsõ Windows NT-s SAP vállalatirányítási rendszert telepítik. Nyugat-Európában minden második Windows NT fölött futó SAP alatt Compaq szerver a hardver. Ennek az MVM-tendernek a megnyerése áttörés Magyarországon.
Vargha Márton
