Épül az országos online hálózat

Egyik legnagyobb hazai bankunk a Postabank, dallamos reklámjait szinte mindenki ismeri, ügyfele a fél ország, arról a korszerû informatikai háttérrõl azonban, amely az országos fiókhálózatba naponta betérõ polgárok ezreinek kiszolgálását segíti, talán kevesebben tudnak. Írásunk errõl szól.

Tudják-e, hogy egy mai pénzintézet dolgozóinak 12-15 százaléka az informatikai háttér mûködtetésével, fejlesztésével foglalkozó számítástechnikus? A Postabanknál mintegy 180 olyan szakember dolgozik, akinek feladata a rendszerek üzemeltetése és fejlesztése.

Amikor a bank 1988-ban elindult, még PC-alapú, helyi hálózatok szolgálták ki a különbözõ banki üzletágakat, a lakossági forint- és devizabetétek, illetve a vállalati számlák vezetését, a hitelezést, a hozzá kapcsolódó rizikókezelést, illetve a bank vezetését segítõ információs rendszert. 1990-tõl - hiszen a bank hirtelen nõtt nagyra, alaposan megnövekedett az ügyfelek és banki tranzakciók száma is - már nagyobb teljesítményû számítógépeket is "be kellett vetni", így alakultak ki a MicroVAX miniszámítógépekre épített helyi és távolsági hálózatok. A pénzintézet informatikai rendszerének fejlesztése természetesen napjainkban is zajlik, mégpedig a kliens/szerver (ügyfél/kiszolgáló) filozófiára alapozva, Alpha-processzoros gépek, VAX-ok, és PC-k mûködnek integráltan, hálózatban.

Mivel a Postabank vezetése már a bank indulásakor is nagy bankot tervezett építeni, informatikai partnernek is egy nagy számítástechnikai céget, a Digital Magyarország Kft.-t választották. A Postabank hálózatában manapság már hatvannál több Digital VAX és Alpha számítógép mûködik, 40 gép a bankfiókokban, 20 pedig központi szerverként. Az ügyfélszolgálatot és az adminisztrációs munkát 2000 személyi számítógép segíti, melyek nagy részét rákapcsolták a Postabank országos hálózatára. Hat vidéki igazgatóság és több mint húsz vidéki fiók van hálózatba kötve, mégpedig olyan sajátos topológiával, amely biztosítja, hogy minden fióknak legalább két független adatkapcsolata legyen, és a forgalomtól függõen a lehetõ legjobb legyen a hálózati terhelés elosztása. Míg a vidéki fiókok a Matávtól bérelt (64kilobit/sec sebességû) adatátviteli vonalakon "lógnak", Budapesten - épp azért, mert itt a legnagyobb a hálózat terhelése, hiszen ide futnak be a vidéki vonalak is - a telephelyeket egy (100 megabit/sec sebességû) FDDI-gyûrûre, optikai szálas adatátviteli hálózatra kötötték.

Nézzük meg néhány pénzintézeti üzletág számítástechnikai hátterét! A legtöbb ügyfél a lakossági bankszámlavezetést veszi igénybe. Ennek gépi háttere két, Digital Alpha 8400-as, kettõs processzorral rendelkezõ, 4 gigabájtos memóriájú számítógép, amelyhez 80 gigabájtos mágneslemezes háttértár csatlakozik. A központi adatbázissal mûködõ országos hálózat biztosítja, hogy az ügyfél az ország bármely Postabank-fiókjában hozzájuthasson pénzéhez, a rendszer válaszideje mindössze két és fél másodperc. Ez az online gyorsaság ma még csak a lakossági forintszámlákra igaz, de jövõre már a lakossági betétszámlákat és devizaszámlákat is hasonlóan kezelik majd.

A betétek elhelyezéséhez kapcsolódó bizonylatokat képfeldolgozó rendszerrel viszik számítógépre, a gyors scannerek elkészítik a bizonylatok digitális képét, egy "fordítóprogram" értelmezi az optikai karaktereket és a kézzel írt számokat, s az így képezett adatállomány a digitális archívumba kerül. Az utolsó három hónap bizonylatainak digitális képei CD-krõl gyorsan visszakereshetõk.

A vállalati számlavezetõ rendszer számítógépes háttere olyan, hogy a leadott átutalásokat 15 percenként indítják, azaz, ha az átutalás címzettje egy másik Postabank-fiók, akkor 15 percen belül ott a pénz, de más bankba is szinte azonnal elindul az oda utalt összeg. A Postabank alkalmazói szoftvereinek fejlesztését hazai szoftverházakra bízza, a rendszerek eddig leggyakrabban Pascal nyelven készültek és Rdb adatbázis-kezelõ rendszert használtak, képernyõkezelésük egyedi, kifejezetten a postabanki igényekre szabott. Az Rdb adatbázis-kezelõrõl három év alatt fokozatosan térnek át rendszereikben az Oracle 7-re, a Pascalt pedig a C nyelv váltja fel a programfejlesztési munkában, a legrégebbi, PC/Novelles szoftverek átírását egy éven belül befejezik.

S hogy mire készül a bank a közelebbi és a távolabbi jövõben? Pomper János informatikai igazgató a belsõ informatikai fejlesztések, az integrált rendszer felállításának hangsúlyossága mellett az elektronikus ügyfélszolgálati csatornák kiépítését - a nonstop elérést -, valamint az Internetet említi, hiszen a világháló minden bizonnyal világszerte része lesz a banki szolgáltatásoknak. Már a Postabanknál is papírra kerültek azok az elképzelések, amelyek megvalósításával ügyfeleik az Interneten keresztül is igénybe vehetik a bank szolgáltatásainak egy részét, például a Postabanknál vezetett számlájukról fizethetnek majd az Interneten kínált árukért és szolgáltatásokért.


Telecomputer
1. évfolyam, 6. szám, 1996. november 18.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.