A Gutenberg galaxis vége cím alatt adta ki vagy harminc éve könyvét Marshall MacLuhan. Azt jövendölte benne, hogy az új média - rádió, film, tévé - zárójelbe teszi az avíttassá vált nyomtatott könyvet, meg sajtót (már a név is mily ósdi, hisz a lapokat készítõ nehézkes géprõl kapta nevét!) - a kutya sem fog olvasni, modernizáció következik, kérem.
Ön most ugye újságot olvas? Szokott könyvet ágyba vinni? És hallott MacLuhanról? Elmaradt egy kozmikus katasztrófa, tévé ide, rádió oda - a betû él. A Gutenberg galaxisnak mégis vége látszik lenni - csak épp más csillagok hunynak ki, mint gondoltuk volna.
Johann Gutenberg hamisító volt. Kódexeket hamisított. A középkor vége felé, a nagy kulturális virágzás szövegéhséget termett - a körmölõ barátok nem bírták iparkodással. A kereslet nagyobb volt, mint a könyvtermelõ kapacitás. A könyvkereskedõk jól kerestek, sokat lehetett kérni a ritkásan születõ könyvtestekért. A kódex szép: tartalma szent, vagy szinte szent szöveg - tisztes külsõt érdemel: e könyvek megformálása igen gondos volt. Ekkor alakult ki a ma is élõ norma: milyen is a szép könyv?
Nagy volt a kereslet, kicsi a kínálat: a furfangos német mester szemfülesen kiötölte a könyvnyomtatást. Lehúzott pár tucat Bibliát, az lett az elsõ könyv - nyomtatva is. Segédei szépen, kódexformán festegették ki a példányokat. Gutenberg nem tudta mit csinál: föltalálta a tömegkommunikációt. De azt nagyon is tudta: amit kinyomtat, annak szépnek kell lennie. Az volt mind, nincsen csúnya õsnyomtatvány.
Egyetlen csúf könyv se készült sokáig. Nem tudom, mikor született az elsõ. Amelyik gondatlan szedéssel, snasszul körülvágva került gyorsan a vásárra. Ahogy a könyvkészítés tömegesedett, sokasodott a dilettáns, hanyag munka, kiszórt termék. A "mindegy, csak vigyék már" erkölcstelenkedés. Meg az önjelölt "nyomdászmester" - némelyike persze kényszerbõl az - mindegy: a tartalom, a közlendõ lett a fontos - néha az elolvashatatlanságig.
Jött a visszacsapás: jó száz évvel ezelõtt a preraffaelita nyomdászok gond nélkül kiszedtek a szedésbõl betût, szót, sort, ha a tipográfiai összképet zavarta. Olvashatatlan lett az írás. Azt hitték, könyvet csinálnak, pedig nem: csak egy szemgyönyörködtetõ valamit. Századunk közepére kialakult valamiféle egyensúly. Sok szép könyv, maradandó tartalommal, emlékként õrzött, míves akcidenciák és tiszavirágéletû brossúrák, filléres regények igénytelen köntösben.
Jött a Mac és a PC, megjelent a szerkesztõ- és rajzolóprogramok sokasága. Ma már, ha az iparkodó polgár megtanul egy-két parancsot, rögtön úgy gondolja: meg tudja formázni a szöveget… Szöveg? Szövet! Latinul: textus. Angolul: text. Ha ránézek egy könyvlapra: mintha az egymásba szõtt szálak ritmusa köszönne vissza. Betûk - szavak - szóközök ritmusa. A betûformák és -méretek, sortáv, margó, illusztrációk. Tartalom és forma felelget: más betûtípus, szedéstükör illik a bonctani kézikönyvhöz, mint a szerelmes versekhez. Más a háborús emlékirathoz, a lányregényhez. Az ízlés: tudás. Ez a tudás nincs benne egyetlen szövegszerkesztõben sem.
Van viszont ez-az. Lehet aláhúzni, dûteni, kövéríteni és mindezt egyszerre. Lehet jobbra zárni, lehet balra zárni, lehet kiegyenlíteni a sorokat. Lehet betûméretet ripsz-ropsz növelni-csökkenteni. Lehet ezerféle betûtípus egyetlen lapon. Egyszóval: mindenféle állítgatható. Na, akkor álljunk neki a könyvgyártásnak! Szövegszerkesztõvel, jobb esetben kiadványszerkesztõvel. A szövegszerkesztõ valami öszvér dolgot állít elõ a kéz/gép/írás meg a nyomdai szedés között. A kézírásnak, ha csúf is, megvan a maga egyéni íze. A tipográfus tudja a szakmáját. A program is megalkotja a szöveg szövetét - úgy, ahogy beállítják. Egy kis tanulás, és… de hiszen éppen ez hiányzik! Kit érdekel az ízlés? Kiprintelik valahogy, és mehet a nyomdába.
Mi meg - ha kimegyünk az utcára - mást sem látunk, mint rissz-rossz plakátot, szórólapot. Valaki, valahol megformázta a szöveget, rátett egy-két "clipartot", azután rajta! - kinyomtatják. Vagy kiprintelik. Pontosabban: rákattintanak a "Nyomtass!" ikonra - és kijön, ami kijön. Elérhetõ áron nagyon-nagyon sokat tudó nyomtató masinák és programok vannak, s mi több, színesek is. Akár otthon vagy egy kis irodában, némi tanulás után, remek dolgokat lehet(ne) mûvelni. Csak ismerni kellene a kezelésüket. Csak éppen, ha valaki már a technikát megtanulta, nem szabadna abbahagynia az ismeretszerzést: a könyvesztétika, a tipográfiai stílus elemei elsajátíthatóak. Pusztán érdeklõdés és érzékenység dolga mindez. Senki sem állíthatja, hogy ami a kezei közül kikerült, azért olyan, amilyen, mert nem lehet olcsón, gyorsan szebbett, jobbat csinálni. A lustaság és a tompaság szava ez. Az értéktelenség korszaka van itt…
Gutenberg hamisító volt. Remekmûveket hamisított. A számítógépes házinyomda dilettánsai meg a rossz ponyvát.
Szabó Béla István