A Hálózatból jelentjük

Levelezõcsoport és környezetvédelem

Valamikor a ködös õskorban, amikor az Internetet még nem érte el a civilizáció - vagyis amikor közvetlenül nem, csak közvetve, a segítségével létrejött eredmények révén hozta a pénzt -, tehát amikor még a tudósok, egyetemi oktatók, diákok birodalma volt, kialakult benne egy nagyon kényelmes párbeszédes rendszere az eszmecserének. Amolyan tacepaós, avagy graffitis dolog ez, sok-sok virtuális falból áll, csak éppen sok-sok fallal. Ma már sokezerre tehetõ e falak száma, ami bizony sok-sok pénzébe kerülhet annak, aki kíváncsi rájuk. Amikor elõször tudtam hozzáférni a világhálóhoz, telefonon, óvatlanul elindítottam a listájuk lekérését - mellékesen erre egy ikon szolgált a tallózóban. Több mint egy óra után döntöttem úgy, hogy ez a lekérdezés mégsem ér véget a következõ percben, és megállítottam a programot. Azt, hogy az a lista hogy nézett volna ki, azóta sem tudom, szerencsére az Internet redundanciája közel végtelen, így máshol - például az Egyesült Királyság közkincsfórumában - is utánuk lehet nézni.

Az Internet alapszolgáltatása az elektronikus levelezés. Akiknek van Internet-címe, azok küldhetnek egymásnak drótlevelet. A levelet az elõfizetõ szolgáltatója által fenntartott postahivatal kezeli, fogadja, küldi, tárolja annak levélszekrényében. A virtuális fal nem más, mint egy olyan levélszekrény, amelybõl a beérkezõ leveleket azonnal továbbküldik mindenkinek, aki azt kéri, s ahova természetesen mindenki küldhet levelet, aki ismeri a címét. Az ilyen levelezõcsoportnak helyet adó fenntartó persze jogot formálhat arra, hogy cenzúrázza a beérkezõ leveleket, és csak azt engedje tovább menni, amelyik megfelel az általános, illetve az általuk felállított szabályoknak, de ezt a nyilvános levelezõrendszerhez csatlakozókkal a belépéskor közlik.

Immáron négyéves múltra tekinthet vissza a magyarországi környezetvédõ mozgalom levelezõcsoportja, a Zöld Pók. Még 1992-ben fogtak bele páran a kísérletezésbe, hogyan lehetne modemes számítógépekkel információt cserélni, és hamar eljutottak az Internetbe kapcsolódás gondolatáig. Próbáltak bekapcsolódni az akadémiai levelezõrendszerbe, az Ellába, de ez nem sikerült. Végül a regionális környezetvédelmi központ, a REC támogatásával indították be a Zöld Pókot, ami nem más, mint egy internetes levelezõcsoport, amely környezetvédõk között közvetíti a gondolatokat, ötleteket, nekik tesz közzé fontos információkat errõl-arról, és mellékesen kijuttatja a drótleveleiket az Internetre. A Zöld Pók sikerén felbuzdulva hozták létre Romániában a hasonlóképpen mûködõ Eperindahálót is.

Egyike a Zöld Pók azoknak a magyarországi Internet-szolgáltatóknak, amelyek a magyar ékezetes betûket kezelni képes levelezõprogramot adnak a felhasználónak, mégpedig az MTA SZTAKI-ban készült EMIL-t. Sajnos ezzel is csak egymás között tudnak magyarul levelezni, a kifelé tartó levél már csak anglomagyar lehet. Az elõfizetõ szervezetek száma 160 körül van, ami - bár vannak közöttük kormányzati szervek és iskolák is - mintegy a felét jelenti a szervezetek közül azoknak, amelyek általában részt vesznek a mozgalmi közéletben. A 160 kis, helyi postahivatalban pedig összesen majd félezer embernek van postafiókja, ennyien szerepelnek név szerint a Zöld Pók telefonkönyvében.

A Zöld Pók elõfizetõi számos virtuális falra tehetik ki gondolataikat. Ha átlagot számolunk, akkor mindegyikükre jut legalább négy. A legélesebb viták a mozgalom rovatban zajlanak, itt csapnak össze sokszor a hangadónak mondható csoportok, emberek álláspontjai egymással, de itt készülnek a minisztereknek címzett közös levelek is, amelyeket azután általában gyakorlatilag minden csoport támogat, amelyik a Zöld Pók révén tudomást szerez róluk. Számos ügyben megmutatkozott már a levelezõcsoport elõnye a gyors egyeztetésben, a mozgalom belsõ vitáinak lefolytatásában. Természetesen szakmai rovatok is vannak, külön a vízzel, közlekedéssel, a természet- és településvédelemmel foglalkozóknak. Nemrég - Magyarországon talán egyedülálló módon - a nõmozgalom is lehetõséget kapott saját tacepaók elhelyezésére, és eljutnak az elõfizetõkhöz az Alba Kör anyagai is.

Egyre több a kapcsolat a nemzetközi környezetvédõ levelezõcsoportokkal, egyrészt sok onnan származó anyag jut el a Zöld Pókon keresztül a magyar aktivistákhoz, másrészt egy-két rendszeres drótlevélkiadványra már elõ is lehet fizetni. Segít ez nemcsak a globális gondokkal kapcsolatos globális akciókban való részvételben, de a magyarországi gondok és külföldi környezeti problémák összehasonlításában is.

VaMá


Telecomputer
1. évfolyam, 5. szám, 1996. november 4.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.