Erõsít az AT&T

Elõször jelent meg az idei Compfairen a hazai nyilvánosság elõtt az AT&T mint hálózati szolgáltató. A rövid magyarországi múltra visszatekintõ társaság két területtel foglalkozik: a magyar fogyasztóknak a Matávval közösen nyújtott nemzetközi telefonszolgáltatással és különféle értéknövelt szolgáltatásokkal.

Az AT&T és a Magyar Posta között 1972-ben kezdõdött a kapcsolat. Az AT&T közel húsz évig egyedül biztosította az Egyesült Államok és Magyarország közötti telefon-összeköttetéseket, 1991-ben azonban megjelentek konkurensei, az MCI és a Sprint. Ma az AT&T részesedése a két ország közötti forgalomban 64 százalék. Nyilván a versenynek köszönhetõ, hogy az Egyesült Államokba irányuló telefonhívások percdíja 1992 óta változatlanul nettó 160 forint. A konkurencia éles, ezért az AT&T úgy látta, érdemes közvetlenül Magyarországra helyeznie képviseletét. A területtel foglalkozó Tüske Pálné ügyvezetõ igazgató feladata a szoros együttmûködés ápolása a Matávval, ezen belül újabb szolgáltatások bevezetésének elõkészítése. Ide tartoznak például a már mûködõ 800-as telefonszámok, az ISDN-en lebonyolítható videokonferenciák vagy a bérelt vonali szolgáltatások.

Az AT&T Kft. másik részlege értéknövelt, pontosabban Internetes szolgáltatások magyarországi bevezetésével foglalkozik. Tevékenységének megalapozásául 1997 elején megkezdi az Internet-szolgáltatást, ez azonban csak a kiindulás. A hangsúlyt nem az egyszerû hálózati hozzáférésre helyezik, sokkal inkább a több telephelyes és multinacionális cégeknek kínálnak majd értéknövelt szolgáltatást: tûzfalmegoldásokat, multimédiás munkacsoport-lehetõségeket, távoktatást, videokonferenciát, intranetet. Pillanatnyilag folyik a piackutatás és a partnerkeresés.

Miért választanák a felhasználók az AT&T-t, amikor oly sokan kínálnak már Magyarországon hasonló szolgáltatást? Pécsváradi Tamás igazgató szerint garanciát jelent a felhasználónak a vonalak és a szolgáltatás minõsége, az ügyfélszolgálat magas színvonala, az évszázados tapasztalat és az AT&T szabványai. A kérdést, hogy e tevékenység tekinthetõ-e komolyabb tervek elõfutárának, esetleg a Matáv 2002-ben megszûnõ monopóliumát követõ idõre való felkészülés elsõ lépéseinek, Pécsváradi Tamás még kicsit korainak ítélte.

Mallász Judit

Az AT&T a közelmúltban három önálló vállalatra szakadt. A hálózati termékek fejlesztésével, gyártásával, eladásával foglalkozó részleg a Lucent Technologies. Ennek tavalyi forgalma 20 milliárd, a legkisebb jogutód, a számítógép-gyártó NCR-é 8 milliárd dollár volt. A legnagyobb testvér, a távolsági telefonszolgáltató tartotta meg az AT&T nevet. Tavalyi árbevétele elérte az 51 milliárd dollárt. A Lucent Technologies - korábban AT&T - Magyarország Kft. már évek óta jelen van a magyar piacon. Az AT&T mint szolgáltató egy éve alakított önálló vállalatot Magyarországon

Egyetértési megállapodást (MoU) kötött az AT&T és a Silicon Graphics (SG). A két társaság kölcsönösen ajánlja ügyfeleinek az SG hardver- és szoftvereszközeit, illetve az AT&T különféle értéknövelt szolgáltatásait. A megállapodás nem kizárólagos.


Telecomputer
1. ‚vfolyam, 5. sz m, 1996. november 4.


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.