HNI
Hungary.Network Informatikai Zrt. Hungary.Network Informatikai Zrt.
AKCIÓK
ÁLLÁSLEHETŐSÉG
CSAK ÜGYFELEINKNEK
ENGLISH

Megvalósíthatósági tanulmány

Megvalósíthatósági tanulmány készítése

A legjobb ötletek és a legkézenfekvőbb, mások által már megvalósított kezdeményezések is sok buktatót rejtenek, amelyek gyakran a megvalósítás közben jelentkeznek. Új üzleti lehetőségek és informatikai tervek megvalósítása előtt érdemes formalizáltan is számba venni a lehetőségeket, azok hatását és kockázati tényezőit. A megvalósíthatósági tanulmány lényege, hogy megalapozott információval szolgáljon a cégvezetés számára az üzleti lehetőség kiaknázhatóságáról és életképességéről. Külső tanácsadóként függetleníteni tudjuk magunkat a vizsgált szervezet korlátozó mechanizmusaitól (kialakult szakmai látásmód, szervezeti kultúra, alárendeltség), így kívülállóként objektív, szakmailag átgondolt véleményt alkothatunk.

A megvalósíthatósági tanulmány elkészítése több munkafázison keresztül vezető, összetett folyamat:
  • Adatgyűjtés és problémadefiniálás során felmérjük a megbízó igényeit, elvárásait, megismerjük az előzményeket és a jelenlegi körülményeket, a piaci helyzetet, a szokásos megoldásokat, továbbá a vonatkozó informatikai szolgáltatások ismert és hozzáférhető jellemzőit. Interjúkat készítünk a megbízó cég vezetőivel, munkatársaival, megismerjük a szervezeti felépítést, a munkafolyamatokat és ezek összhangját az információs rendszerrel. Megvizsgáljuk a kapcsolódó rendszerek illeszkedési pontjait, valamint a fejlesztési lehetőségek korlátait.
  • A koncepció kifejtésekor vázoljuk az új üzleti-informatikai elképzelés alapelveit, annak kapcsolatát a vállalat szervezeti felépítésével. Ismertetjük az elérni kívánt helyzetet, a lehetséges szervezeti és működési változatokat, a környezet kapcsolatait és a létrehozás fázisait. A munkafázis befejezéseként összegezzük a megvalósítás feltételeit, lépéseit: projektmenedzsment, finanszírozás, az informatikai rendszer hardver- és szoftverkörnyezetének kialakítása, oktatási szükségletek, meglévő eszközök felhasználása, erőforrásigények, stb.
  • A megoldási alternatívák ismertetése közben olyan üzleti-informatikai megoldásokat dolgozunk ki, amelyek önállóan is életképes elképzeléseket jelentenek. Az itt ismertetett változatok képezik majd az összehasonlítás alapját.
  • Hatásvizsgálati tanulmány elkészítésével szemléltetjük a változtatás következményeit (eszközkihasználtság, válaszidők, hálózati biztonság, szolgáltatási színvonal).
  • A megvalósíthatósági tanulmány részét képezheti az üzleti terv, amelyben számszerűen elemezzük a beruházás és az üzemeltetés gazdaságosságát, a finanszírozás kérdését és a megtérülést.
  • A különféle változatokat összehasonlítjuk, elemezzük az előnyöket és a hátrányokat. Az értékelés SWOT analízis, benchmarking összehasonlító elemzés és egyéb korszerű módszerek felhasználásával történik.
  • Összefoglaló megállapításokat és ajánlásokat teszünk a vizsgált projekt további lehetőségeivel kapcsolatban.

Megvalósíthatósági tanulmány eredménye

A tanulmány tartalmazza a feltárt tényanyagot, a megállapításokat, a következtetéseket és a javasolt megoldásokat költség- és ütemezési információval együtt. A megvalósíthatósági tanulmány a műszaki és gazdasági kérdéseken kívül tárgyalja, hogy milyen emberi, tárgyi és infrastrukturális feltételei, esetleg akadályai vannak a tervezett rendszer bevezetésének. Javaslatokat adunk a felmerülő problémák orvoslására. A tanulmány eredményeként olyan megoldásokat nyújtunk, amelyek a kívánt célt a legjobban megközelítik, ugyanakkor reális elképzeléseken nyugszanak. Tanulmányunk birtokában technikai, pénzügyi és egyéb szempontok szerint megalapozott döntés hozható.

Cégünk a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésében a következő munkafázisokat követi:

  • Adatgyűjtés és problémadefiniálás
  • Koncepció kidolgozása és a megvalósítás részleteinek kidolgozása
  • Megoldási alternatívák ismertetése
  • Gazdaságossági, finanszírozási és megtérülési vizsgálatok
  • A megoldási alternatívák összehasonlítása
  • Összefoglaló megállapítások és ajánlások kidolgozása


Kontakt

Hungary.Network Informatikai Zrt.
Tel: (+36-1) 242-0423
E-mail:


 Mi megcsináljuk!