Éjfél fele járhat az idő, Arnold egyenletesen szuszog mellettem, nem tudok aludni. Óvatosan felkelek, kilépek a teraszra. Az ötödik emeletről messze el lehet látni. Jobbra La Grand Motte fényei látszanak, kissé kijjebb, a félsziget csücskén a világítótoronyé. Gondolataim elkalandoznak; a 'Tenger'-en vagyok megint, a szokott helyen. Sátraink katonás rendben sorakoznak a parton. Fekszünk a forró homokon, testünk egyenletesen lebarnulva. János, Lonci barátja fedezte fel a helyet, emlékszem, milyen furcsán hangzott a recsegő telefonban, amikor azt mondta, hogy ne hozzunk fürdőruhát magunkkal. Hármat-hármat vittünk, természetesen teljesen feleslegesen. Az után a nyár után csak oda jártunk, oda vittük barátainkat is.
Reggelenként a hőség kiűzött a sátorból, ott hevertünk egy ideig az árnyékában. Aztán a vízből visszaverődő napsugaraktól vaksin hunyorogva futottunk és vetettük magukat a tükörsima tengerbe. Csodálatos érzés volt, nem lehet könnyen elfelejteni. Igyekeztünk elsők között a zuhanyokhoz érni, utána már csak a bevásárlás maradt hátra a közeli falu piacán. Erre az egy alkalomra öltöztünk csak fel, ha épp ránk került a beszerzés sora. Reggeli után, amit egy kis 'fertőtlenítő' vezetett be, egy kupica Stolicsnaja formájában, szabad foglalkozás állt a napirenden. Mármint napozás, úszás, na meg ismerkedés. Többnyire a parton kószáltunk, kagylót szedtünk, fadarabokat gyújtottunk az esti tábortűzhöz. Rendszeresek voltak az éjszakai fürdések. Üvegből ittuk a Radebergert, talpas pohárból a chardoneyt, a kis, hordozható magnóból Beatles zene szólt. Amikor pedig János duplán látta az Esthajnalcsillagot, elérkezettnek láttuk az időt nyugovóra térni.
(Emlékszem, egyik nyáron a fiúk osztályoztak a part szép(ség)eit. Mindenkinek volt 'választottja', természetesnek tartottak, hogy ezt hangosan is megtárgyaljak a lányok előtt. Mivel duzzogásunk nem talált meghallgatásra, mi is alaposabban néztünk korul. Szerencsénk volt, a parton feltűnt egy XXL, viselőjenek kórusban való dicsérete kijózanító hatásúnak bizonyult....)
Reggel kissé nehezen megy a felkelés. A busz pontosan jár, fél 11-kor érkezünk a Montpellier-i vasútállomásra. A jegyváltó automatát messzi ívben kikerülve, először az információs irodához, majd a kasszához vonulunk. 10.53-kor indul vonat Agde-ba, onnan autóbusz megy a nudista telepre. Harminc percig tart az út a vonattal, a két oda-vissza jegy ara 180 FF. Kész rablás. A 273-as autóbusz Agde-ban az állomás elől indul. Cap d'Agde egy hatalmas félsziget, derül ki a térképből. Telis- tele üdülőhelyekkel, az autóbusz nem szűnik meg kanyarogni. A Centre Naturiste-hoz, ami tulajdonkeppen közel fekszik Agde-hoz, háromnegyed órai keringés után érünk.
Belépőt váltunk (2x12FF), a szögesdrót kerítés mögött parkoló, aztán egy eléggé elhanyagolt üres térség. Megyünk az orrunk után. Középkorú, pucér urat szólítunk meg, mutatja, merre kell a part fele menni. Ádámkosztümben biciklisták előznek meg. Megtaláljuk a partot; egy óriási, köralakú 'turista-komplexum' mellett elhaladva - Heliopolis a neve -, a homokdűnéket megkerülve, hirtelen elénk tarul a várva vart látvány: ezer és ezer, ruháitól megszabadult ember, az alig két kilométer hosszú strandon.
Melegünk van, nem sokat teketóriázunk, pár pillanat múlva nyakig merülünk a hullámokban. A víz nagyon tiszta, olyan 20 fokos lehet. Kevesen fürödnek, mi is igyekszünk kifele. Arnold törülközőt teker maga köre, 'védekezik', nem szeretne leégni. Tény, ami tény, soha nem láttam borzasztóbb égési sebet, mint elsőnapos nudistán. Jó, ha fokozatosan fog neki az ember a ruhátlan fürdőzésnek. Körös-körül csokoládébarna testek, sehol egy fehér csík, avagy rózsaszínű popó. Nagyon kiütünk a társaságból, ezért felszedjük a sátorfánkat. Elhaladunk a kikötő mellett, egy bokros sétányra jutunk. Kicsit furcsa, hogy a sétálok is ruhátlanok. A környező, teraszos szállókban laknak. Megérdeklődtem, szezonban egy szoba - nem osztályon felüli - bérleti díja kb. 400FF. Egy napra.
Belátom, hogy ez nem az, amire én gondoltam. Betérünk egy önkiszolgáló 'Supermarche'-ba, a személyzet természetesen egyenruhában, de a vásárlók ruhátlanok. Kekszet és sört vásárolunk. Arnold iramodik a szekérrel a kasszához. Lógó orral tér vissza. Senki sem állt előtte, pedig ugyancsak szeretett volna tolakodni.
Ahogy kívül kerülünk a kerítésen, Arnoldból ömlik a szó, be nem áll a szája. Most, hogy túl van a látogatáson, felszabadultan cseveg. Montpellierig nem is szólalok meg.
Arnold az igazak álmát alussza. Ülök a teraszon, és azon töprengek, hogy igaz volt-e ami reg volt?