Domén regisztráció .eu végződéssel
Miért pont EU? Miért .eu?
Honlapja látogatottsága nőhet, e-mail címe külföldiek számára is könnyen megjegyezhető, ha .eu-ra végződik. Ha Ön az Európai Unió területén él, illetve az Ön cége vagy szervezete az EU (egy vagy több) tagállama területén működik, jogosult .eu végződésű domének regisztrációjára. A Hungary.Network hivatalos közvetítő a REGEU ISZT Kft. hivatalos regisztrátoron keresztül.
Határidők
2005. december 7-től bejegyzett európai közösségi vagy tagországi védjegyeket, valamint földrajzi utalásokat vagy eredetjelöléseket regisztráltathat (azaz a „Sunrise I” szakaszban igényelhető prioritásos doménneveket).
2006. február 7-től az említetteken túl regisztráltathat be nem jegyzett védjegyeket, kereskedelmi elnevezéseket, üzletág-megjelöléseket, vállalatneveket, valamint védelem alatt álló irodalmi és művészeti alkotások megkülönböztető jogcímeit (azaz a „Sunrise I” és „Sunrise II” szakaszban igényelhető prioritásos doménneveket).
2006. április 7-től megnyitjuk a regisztrációt bármilyen igény számára („Land Rush” szakasz, amikor már csak az igénylés Nyilvántartóhoz való beérkeztének ideje számít).
Előregisztráció
Fontos az érkezési sorrend! A Hungary.Network felajánlja, hogy már a megadott időpontok előtt fogadja az igényeket, és a megfelelő szakasz megnyitásakor a beérkezés sorrendjében továbbítja azokat a Nyilvántartó rendszerébe. Ezáltal nő az Ön esélye, hogy mások nem előzik meg, és gyorsabban megkapja az igényelt doménnevet. (A Nyilvántartó az Európai Közösségek Bizottsága által kijelölt szervezet: EURid vzw, Belgium, www.eurid.eu.) A regisztrálás csak akkor lehet sikeres, ha az adott doménnévre az EU területéről korábban nem érkezik jogos igény a Nyilvántartóhoz. Sikertelen regisztráció esetén a befizetett regisztrációs díj egy részét visszatérítjük.
A doménnévre vonatkozó kikötések
a .eu kiterjesztést nem számítva legalább 2 és legfeljebb 63 karakterből áll
a használható karakterek a latin abc ékezet nélküli kisbetűi (a-z), a numerikus karakterek (0-9) és a kötőjel (-)
elején és végén csak betű vagy szám állhat
nem tartalmazhat kötőjelet balról a 3. és 4. pozícióban
nem azonos a kétbetűs országkódok egyikével
közvetlenül a .eu alatt még nem regisztrált név
a Nyilvántartó nem sorolta be a fenntartott, blokkolt vagy nem regisztrálható kategóriába
a szakaszos regisztrációs periódusban más még nem igényelte (kivéve, ha a Nyilvántartó felszabadítja)
Az igénylés menete
Tájékozódjon a Nyilvántartó hivatalos adatbázisában www.whois.eu, hogy az adott doménnév nem foglalt-e? (A doménnevek adatai csak az aktuális szakasz megnyitásakor kerülnek be a Whois rendszerbe, ezért kereshetővé is csak akkor válnak!)
Az online EU doménnév regisztrációs szerződés kinyomtatása, kitöltése.
A Prioritásos megbízási szerződés vagy Prioritás nélküli megbízási szerződés kitöltése, kinyomtatása.
Az EU doménnév regisztrációs szerződés és a Megbízási szerződés aláírt példányát juttassa el a Hungary.Network Zrt.-hez faxon, a (06 1) 242-0438-as számra, vagy postai úton a Hungary.Network Zrt. címére: 1037 Budapest, Szépvölgyi út 39. Esetleges viták elkerülése érdekében érdemes tértivevényes küldeményként feladni!
a) Nem prioritásos igény esetén:
Igénylését továbbítjuk a Nyilvántartóhoz, ahonnan az Ön által megadott, működő e-mail címre kap értesítést a domén aktiválásáról.
b) Prioritásos igény esetén:
Igénylését továbbítjuk a Nyilvántartóhoz, ahonnan az Ön által megadott, működő e-mail címre visszaigazolást kap az igénylés beérkezéséről, valamint tájékoztatják a prioritást igazoló dokumentumok beküldésének módjáról és határidejéről.
Az igazoló dokumentumoknak hivatalos, aláírt (pecsétes) iratoknak kell lenniük (CD-s, internetes nyilvántartásokból kimásolt szöveg nem felel meg!): cégbírósági végzés másolata vagy friss, hivatalos cégkivonat másolata, védjegy okirat másolata, stb. A Nyilvántartó által kért dokumentumokat Önnek postán kell eljuttatnia Belgiumba a Nyilvántartóhoz.
A dokumentumok beérkeztét követően a Nyilvántartó megvizsgálja a prioritás jogosságát, és miután mindent rendben talált, a domént 40 napos várakozási időt követően aktiválja.
Tájékozódás a doménnév igénylés feldolgozottságáról
A regisztráció követhetősége érdekében az igénylőnek meg kell adnia bizonyos adatait, amelyeket az adott szakasz megnyitásakor továbbítunk a Nyilvántartó Whois, azaz „Ki kicsoda?” rendszerébe www.whois.eu. Fontos, hogy működő e-mail címet adjon meg, mivel a Nyilvántartó csak így tud Önnel kapcsolatot tartani! A Whois rendszerben az aktuális szakasz megnyitását követően mindenki tájékozódhat, hogy egy adott doménnévre kik és milyen sorrendben nyújtottak be igényt, meddig kell az igazoló dokumentumokat beküldeni, beért-e a dokumentum, illetve megtudhatja az igénylés státuszát (függőben, elfogadva, elutasítva).
Az alkalmazott díjtételek
a) Díjak a kezdeti szakaszos bejegyzési időszakban:
Új domén igények kezelésének adminisztrációs díja: 6.000,- Ft + ÁFA / név (ha a bejegyzés sikeres, 1 év időtartamra vonatkozik; bejegyzés sikertelensége esetén 2.500,- Ft + ÁFA / név visszatérítésre kerül) .
Prioritásos igénylések jogalapjának ellenőrzési eljárása
Közintézmény név esetében: 9.900,- Ft + ÁFA / név
Regisztrált védjegy név esetében: 13.200,- Ft + ÁFA / név
Egyéb prioritásos jogalapra hivatkozás esetében: 24.200,- Ft + ÁFA / név
Ezen ellenőrzési eljárási díjak akkor és olyan arányban kerülnek visszatérítésre, ha és amilyen arányban a Nyilvántartó is visszatéríti a Regisztrátornak.
b) Díjak az általános esetekben:
|
Új doménnév bejegyzése 1 év időtartamra: |
7.000,- Ft + ÁFA / név |
|
Doménnév bejegyzés megújítása 1 év időtartamra (sem részben sem egészben vissza nem téríthető) |
7.000,- Ft + ÁFA / név |
|
Áthozatal díja másik Regisztrátortól és/vagy Közvetítőtől és/vagy Végfelhasználótól (új regisztrációnak minősül) |
7.000,- Ft + ÁFA / név |
|
Karanténban lévő doménnév reaktiválása (a törlést követő 40 napos periódus alatt) |
12.000,- Ft + ÁFA / név |
Feltételek
A .eu felső szintű domén alá történő doménnév regisztráció szabályozása megtalálható a www.regeu.hu és a www.eurid.eu honlapon.
Ügyfeleink éves díjat fizetnek, egy összegben, előre. Az általunk megadott díj nem osztható fel részdíjakra, azaz, ha valaki a bennfoglalt és felsorolt szolgáltatások valamelyikét nem veszi igénybe, attól a díj nem csökkenthető. Akkor sem csökkenthető a díj, ha a szolgáltatást tört évre veszik igénybe.
A díj minden esetben előre fizetendő, legkésőbb a regisztráció illetve előregisztráció előtt 48 órával. A Hungary.Network ügyfeleinek a befizetés előtt számlát küld.
Új doménnév-igénylést csak attól az új ügyfelünktől fogadunk el, aki az EU doménnév regisztrációs szerződést és a Megbízási szerződést megköti velünk, illetve attól a régi ügyfelünktől, akivel időközben, de legkésőbb az új igényléssel egy időben a szerződést már megkötöttük.
Az egy évre szóló szerződés és megbízási szerződés lejárta előtt a következő időszakra vonatkozó megújítási díjnak a lejárat hónapjának 1. napjáig kell megérkeznie a Hungary.Network számlájára. Ellenkező esetben a doménnév törlődik.
Doménnév törlése után a doménnév karanténba kerül, ahonnan a törlést követő 40 napon belül a reaktiválási díj megfizetésével lehet kiváltani.
Elérhetőségünk
Amennyiben bármilyen kérdése van, készséggel állunk rendelkezésére a (06 1) 242-0423-as telefonszámon vagy a domain-reg@hungary.com e-mail címen.
















