HNI
Hungary.Network Informatikai Zrt. Hungary.Network Informatikai Zrt.
AKCIÓK
ÁLLÁSLEHETŐSÉG
CSAK ÜGYFELEINKNEK
ENGLISH

A Hungary.Network története

A Hungary.Network megalakítását öt magánszemély határozta el 1995. május 9-én tartott internetes konferenciáján: A cég többségi tulajdonosa a World-Wide Link, Inc. lett. A cég először Bt, majd 1996. februárjától Kft. formában működött. Részvénytársasággá alakulásunkat 2001. május 9-től jegyezte be a Cégbíróság. A cég tulajdonosi köre csak kicsit alakult át, a többséget jelenleg a Koronka Trust, LLC. birtokolja. A cég az alapítás évét, 1995-öt kivéve végig növekvő, folyamatosan nyereséges vállalkozás.

Célunk az volt, hogy Magyarországon elsőként megrendelőinknek tartalomszolgáltatásokat nyújtsunk partnereinknek, megrendelőinknek, akiket arra biztattuk, hogy rajtunk keresztül és a mi segítségünkkel jelenjenek meg az interneten, és mutatkozzanak be az egész világ előtt. Ez azt jelentette, hogy többségében honlapokat készítettünk, de már a kezdet kezdetén is ezen túllépve, folyóiratokat, könyveket, filmeket, televíziós műsorokat digitalizáltunk, katalógusokat, adatbázisokat, kommunikációs eszközöket működtettünk, sőt, elektronikus kereskedelmi megoldásokat is elindítottunk. A magyar piacon mi voltunk az elsők, akik az interneten keresztül 1500 példány könyvet adtunk el 1994 és 1996 között, borok eladását szerveztük, rajtunk keresztül lehetett először elektronikusan megrendelni egy folyóiratot (a Magyar Narancsot) . Célunk megvalósítása érdekében mind Magyarországon, mind az Egyesült Államokba telepítettünk szervergépeket, amelyek lehetővé teszik, hogy Európából és az amerikai kontinensről egyaránt gyors hozzáférést biztosítsunk a szervereinken tárolt információkhoz. E tekintetben egyedülállóak voltunk és vagyunk a mai napig is a hazai internet szolgáltatók között.

Az idő múlásával mind nagyobb érdeklődés övezte a magyarországi internetet, egyre több cég vállalkozott internetkapcsolatok kiépítésére, ezzel párhuzamosan az internet felé támasztott követelmény is megnőtt. Megnőtt az igény, hogy gyors, pontos információkhoz juthassunk az interneten keresztül, és mindez a lehető legegyszerűbben legyen elérhető az internet dzsungelében a hazai böngészők számára is. Ezért határoztunk úgy, hogy a magyarországi és az Egyesült Államokbeli szervereinket egy internetes híddal kötjük össze. A híd kiépítése még az alapítás évében megtörtént, két pillére: a http://www.hungary.com/, illetve a http://www.net.hu/ volt.

Az igényekhez alkalmazkodva a Hungary.Network két egymástól független kereső szervert fejlesztett ki és állított üzembe: a HuDir tematikus katalógust 1995-ben, és nem sokkal utána a Heuréka keresőt 1996-ban. A két keresőt, amelyek kizárólag a magyar vonatkozású oldalakon keresnek, és amelyek már a beüzemelésüket követően óriási sikereket arattak, naponta több tízezer látogató használja Magyarországról és külföldről egyaránt és jelenleg is a Magyar internet 10 legjobban látogatott lapjai között tarthatók számon.

1998-tól - az internetes reklámozás magyarországi születésétől kezdve - a Hungary.Network online reklámakció-tervezési és kivitelezési tevékenységgel is bővítette szolgáltatásai körét. A dotcom lufi 2000-ben történt kipukkanása azonban ráébresztett minket tevékenységi körünk bővítésének szükségességére. Ettől kezdve szolgáltatásaink közé illesztettük az internetes megoldások fejlesztését, valamint vállalatok belső hálózatának kiépítésére az intranet fejlesztését is. Hogy megmutassuk, milyen komplex fejlesztéseket tudunk, 1998-ban megépítettünk egy tőzsdei bróker-szimulátort, amelynek segítségével internetes tőzsdejátékot indítottunk (a Dunaholding Brokerház támogatásával). Akkor, amikor még nem voltak online brókerek a neten, a játék bombasikert aratott: több mint 40000-en játszottak virtuális tőzsdénken és 3 hónapig kitartottak, hatalmas virtuális nyereményeket elkönyvelve.

2001-ben a Hungary.Network Kft. Hungary.Network Informatikai Rt-vé alakult. Az átalakulás céljai a cég nagyobb súlyának megfelelő társasági forma kialakítása, a kezelhetőbb és nemzetközileg is elfogadottabb szerkezet megvalósítása, egy komolyabb intézményi struktúra kialakítása, valamint a növekedési pályára állás előkészítése. A hangsúlyt azóta is az erősen technológiaigényes, integrált megoldásokra fektetjük, amelyekben egyedi alkalmazások, komplex megoldáscsomagok egyaránt szerepelnek. Referenciáink kiváló sora egyre bővül, és ezzel párhuzamosan vezetünk be újabb és egyre igényesebb szolgáltatásokat is. A korábbi földrajzi híd mellett egy szolgáltatási híd is kialakult: két pillére a gyors, pontos, minőségi fejlesztés és a biztonságos, ügyfélcentrikus üzemeltetés. A földrajzi hidat sem hagytuk el eközben: egyrészt kifejlesztettünk olyan eljárásokat, amelyekkel soknyelvű, európai szintű kiszolgálást teszünk lehetővé, másrészt 2003 óta jelentős amerikai partnereket szereztünk, jelen vagyunk az amerikai piacon is.

A Hungary.Network működésének ideje alatt dinamikusan fejlődött és folyamatosan bizonyítja stratégiai elképzeléseinek helyességét. Mára az ország egyik legelismertebb internet megoldásszállítójává és tartalomszolgáltatójává vált. Legalább két tucat nagy portált építettünk és üzemeltetünk (a kultura.hu portál az egyik legnagyobb technikai bravúrunk volt), számos publikus szolgáltatást nyújtunk, és számos egyedi megoldást is üzemeltetünk ügyfeleinknek, beleértve loyalty rendszereket, streaming videot, mobil-, internetes (kártyás) fizetési-, biztonsági-, online kereskedelmi-, szerződéskötési- és ügyfélszolgálati és más megoldásokat is. Természetes, hogy szolgáltatásaink közé tartozik az online adatbázisok tervezése és kiépítése, migrációja, adatbányászat, adattisztítás, valamint az intranet és B2B fejlesztés is.

Tevékenységünk az alapítás óta kiterjedt közérdekű (államigazgatási, kormányzati, könyvtári, katalógus) és idegenforgalmi információk közzétételére; üzleti (reklám-, marketing-, PR-, kereskedelmi) szolgáltatásokra; internetes médiatevékenységre (hagyományos és új kiadványok, lapok, magazinok, TV, rádió internetes kiadására), non-profit szervezetek, egyesületek, társadalmi szervek bemutatására, különösen támogatva a tudomány és a kultúra területén működő szervezeteket.

A Hungary.Network valódi innovatív cég. Az új technológiák, új megoldások kutatása, az informatikai kultúra terjesztése egyre inkább nélkülözhetetlen a mindennapi életben. Habár kutatás-fejlesztési és oktatási tevékenységünk nem nagy, de nem hiányzik a palettáról. Egyetemi- főiskolai hallgatók tucatjait tanítottuk és juttattuk már diplomához. Kapcsolatunk van és együttműködünk főiskolákkal, egyetemekkel, tudományos kutatóintézetekkel. Az oktatást, képzést, munkalehetőségek megteremtését adományokkal is támogatjuk, de aktívan is részt veszünk az új megoldások kitalálásában és elterjesztésében, pl. a távmunka magyarországi meghonosításában.

Úgy érezzük, az elmúlt tíz évben a Hungary.Network nemcsak megalapozta hírnevét, ismert és elismert lett, hanem a magyar internet és informatikai iparág egyik nélkülözhetetlen szereplője is. Bízunk abban, hogy ez a jövőben is így lesz, sőt, egyre sikeresebbek leszünk. Rajtunk nem fog múlni. Jelszavunk: "Mi megcsináljuk."


 Mi megcsináljuk!